nb1.hu

Ezért lett Pacsi a Haladás vezetőedzője

Szombathely – Bemutatkozott az új szakvezető.

Az eredménytelen szereplés miatt kedden közös megegyezéssel szerződést bontott a Szombathelyi Swietelsky-Haladás és Mészöly Géza vezetőedző. Nem maradt azonban sokáig tréner nélkül a zöld-fehér csapat, a tulajdonosi kör – átmenetileg – az Illés Béla Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatóját, Pacsi Bálintot nevezte ki az NB I. 10. helyén álló zöld-fehér csapat vezetőedzőjévé.

 

– Pacsi Bálint az előző bajnokságban a Haladás szakmai stábjának tagja volt, jól ismerki tehát a játékosállományt és persze az Illés Akadémiáról a felnőttcsapathoz került fiatalokat – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója. – Ezen kívül az ellenfeleket is feltérképezte az elmúlt szezonban, tehát az NB I-es mezőnyt illetően is képben van. Az biztos, hogy a jövő vasárnapi, Videoton elleni idegenbeli meccsen ő ül a kispadon. Ám megbízatása – jelen állás szerint – ideiglenes. Ami a játékoskeretet illeti, Halmosi Péter első keretből való eltiltása lejárt, ismét a többiekkel együtt készül.

 

Pacsi Bálint játékosként a Haladás utánpótláscsapataiban futballozott, majd NB II-es és NB III-as, aztán osztrák alacsonyabb osztályban szerepelt. Végül az Egyesült Államok félprofi bajnokságában is próbára tette tudását. Edzőként Jánosházán, Kertán, majd az USÁ-ban fiú,- és lány utánpótláscsapatoknál is dolgozott. Hazatérését követően Hévízen, aztán a győri Fehér Miklós Labdarúgó Akadémián edzősködött, 2014 nyarán lett az Illés Akadémia szakmai igazgatója, legutóbb az U19-es csapatot is trenírozta. 2015-ben szerezte meg a pro-licencet szakember. Egy év múlva Amszterdamban elvégezte az edzői periodizációs kurzust, tavasszal pedig Lisszabonban a tervezés szakember kurzust.

 

null

null

– Szerda délután kértek fel, és bevallom, egy pillanatig sem gondolkodtam, hogy elvállaljam-e a feladatot – tudtuk meg a 42 éves Pacsi Bálinttól. – Nem kevesebb, mint 22 esztendővel ezelőtt kezdtem el edzősködni Jánosházán, akkor az volt az álmom, hogy egyszer majd – persze ha megszerzek minden végzettséget – a Haladás vezetőedzője legyek. Óriási megtiszteltetés és nagyon boldog vagyok, hogy valóra vált az álmom. Mivel az elmúlt bajokságban Mészöly Géza mellett – akire nagyon pozitívan gondolok vissza – dolgoztam, így személyesen is megismerhettem a játékosokat, senkinek sem kell tehát bemutatkoznom. Célom, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtsük be csapatommal. Mivel teljes erőbedobással a Haladásra koncentrálok, ezért az Illés Akadémia szakmai igazgatói posztját Bakos Roland veszi át tőlem.

 

Pacsi Bálint elárulta, a két pályaedző az eddig az Illés Akadémián dolgozó Desits Szilárd, valamint Noé Dávid lesz. Utóbbi videólemzőként is dolgozik majd. A kapusedzők Jakab Csaba és Németh Gábor. Pacsi hangsúlyozta: számára nagyon fontos a technikai vezetőként dolgozó, Haladás-legenda, Vörös Csaba tapasztalata, ezért stábtagként is számít a korábbi kiváló belső védőre. Az orvosi stáb nem változott: Jakab Ferenc és Bíró Zoltán a két masszőr, dr. Kelemen Péter az orvos.

 

A Haladás csütörtökön 17.30-as kezdéssel az ausztriai Kirschlagban az osztrák másodosztályú Wiener Neustadt együttesével vív edzőmeccset.

 

Fölbomlik a Bale-Benzema-Ronaldo háromszög? – NB1.hu

Fölbomlik a Bale-Benzema-Ronaldo háromszög?

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC