nb1.hu

Megszólalt az illetékes.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az RB Leipzig kinevezte az új vezetőedzőjét, Domenico Tedescót, aki a múlt héten menesztett Jesse Marsch helyét foglalja el a kispadon.

A Németországban érvényben lévő koronavírus-szabályozások miatt csupán virtuális sajtótájékoztatót tartott a három magyart is foglalkoztató klub, amin az új tréner mellett az igazgató és a technikai igazgató is szóhoz jutott.

Így nyilatkoztak a médiaeseményt résztvevői:

Domenico Tedesco (vezetőedző): ,,Boldog vagyok, hogy az RB Leipzignél lehetek, már alig várom, hogy megkezdhessem a munkát a csapattal. Lenyűgözőek voltak az első benyomásaim. Néhány szót már a csapattal is váltottam, ami számomra nagyon fontos volt. Korábban már volt szerencsém a csapathoz, például amikor a futballról tanultam. Nagyon jól strukturált itt a környezet, ami hatalmas célok elérésére alkalmas és ezt ki is kell használni. Nagyon innovatív az RB Leipzig, tiszta célokkal. Amikor korábban a Leipzig ellen meccseltem, már akkor is éreztem, hogy az itt dolgozók számára nagyon fontos a klub megítélése. A járvány előtt majdnem mindig tele volt a stadion, ebből is látszik, hogy mennyire szeretik az itteniek a csapatot. Ha pontoznom kéne a klubot, akkor 10-ből 10-et adnék."

Oliver Mintzlaff (igazgató): ,,Nagyon örülünk, hogy Domenico Tedesco lett az új vezetőedző. Jesse Marsch-al közös megegyezést követően váltak el az útjaink, miután úgy döntöttünk, hogy egy más típusú edző jobban illene a csapathoz. A Domenicóval való beszélgetések során már azonnal kiderült, hogy rendkívül szenvedélyes és nagyon szeretett volna nálunk dolgozni. Szó volt róla, hogy mit lát a csapatban, miken változtatna, valamint hogyan hozná ki a legtöbbet a játékosokból. Meggyőzött minket nagyon hamar, boldog vagyok, hogy egy ilyen tréner került a csapat élére."

Christopher Vivvel (technikai igazgató): ,,Régóta ismerem már Domenicp Tedescót, rövid ideig a Hoffenheimnél is dolgoztunk együtt. Figyeltük, ahogy a Schalkénél és a Spartak Moszkvánál fejlődik. Egy fiatal edzőről van szó, aki már most hatalmas ismeretekkel rendelkezik. Karrierje eddigi összes állomásán sikeres volt, mindig a jó irányba haladt. Domenico egy rendkívül jó elemzést csinált a csapatunkról, amikor megkezdődtek a tárgyalások, hihetetlenül bodog vagyok, hogy együtt dolgozhatunk."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC