nb1.hu

Ezért lehet majd jó edző Gera Zoltán

Magyarország - A válogatottnál lesi el az alapokat.

Azok szerint, akik nagyon borúlátóan látják a magyar labdarúgás jövőjét, Gera Zoltán az utolsó olyan futballistánk egyike, aki egyéniség.

 

Mindenki ismeri kalandos fiatalkorának a történetét és a megjavulásáét is, valamint arra is sokan emlékezhetnek, hogy támadóként tűnt föl Pécsen. Angliában fejlesztették magas fokra a szélső játékát, az utóbbi időszakban pedig a középpálya közepén tündököl.

 

Még mindig!

 

Kubatov Gábor, az nb1.hu-nak beszélt arról a tavasszal, amikor Gera még nem írta alá a szerződése meghosszabbítását (játékosként), hogy a középpályás dönt a sorsáról. A vezetők szeretnék, ha futballistaként maradna, de a visszavonulása után is számítanának rá.

 

A jelek szerint, Gera nagyon fontos napokat él át, mert bár sérülése miatt nem léphet pályára a nemzeti csapatban, de ott van Telkiben, ahol így nem játékosként van alkalma belelátni a szakmai stáb munkájába.

 

Láthattunk már filmet arról, hogy Gerzson mennyire jó tanácsokkal tuja ellátni a társait a meccsek előtt, a szünetben, de a mérkőzés utáni meglátásai is remekek.

 

És itt nem olyan kijelentésekre kel gondolni, hogy „Gyerünk, fiúk, hajtsatok!”, meg egyebek. Persze lelkesítő szavakat is kimond, de inkább szakmázik.

 

És jól.

 

Gera Zoltánnak, a magyar fociért tett szolgálataiért cserébe, mindenképpen meg kell adni az esélyt a bizonyításra, akár edzőként is.

 

Azt nem lehet állítani, hogy ő lesz az új Diego Simeone, mint ahogyan azt sem, hogy meg se próbálja, de azt igen, hogy komolyan veszi majd a munkáját, amit alázattal, lelkesen, nagy odafigyeléssel végez majd.

 

Mert ilyen volt a pályán is.

 

És attól, hogy nem lépné át az oldalvonalat, még ugyanaz az ember…

Az Inter és a Milan korábbi játékosa igazolt az NB II-be – NB2.hu

YAz Inter és a Milan korábbi játékosa igazolt az NB II-be

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC