nb1.hu

Ezért cáfolta meg feleslegesen Priskin menedzsere a Puskás Akadémia érdeklődését

Budapest - Ismét a szokásos a történet.

Örök slágertéma, hogy mekkora baromságokat írnak az (sport)újságírók (is), főleg persze az átigazolási időszakokban. Mindenki, izomból cáfol minden hírt, ahelyett, hogy újra átolvasná azt, amit majd megcáfol. Nagyon fontos hangsúlyoznunk, nem Vörösbaranyi Józsefet akarjuk kifigurázni, hanem csak rávilágítani egy ellentmondásra, aminek az értése viszont nagyon fontos a megfelelő értelmezésében és az értékítéletben.
 
Az nb1.hu is helyt adott a csakfoci.hu azon értesülésének, mely szerint a Puskás Akadémia szívesen szerződtetné PriskinTamást a Ferencvárosból. De a csakfoci egyetlen egyszer sem írta azt, hogy a felcsútiak részéről bárki ezt jelezte volna a játékosnak, a klubjának vagy a menedzserének. És azt sem, hogy bárki tárgyalásokat kezdeményezett volna bárkivel is.
 
Egész egyszerűen az van, és ezt a klubvezetők és a tulajdonosok nem akarják elfogadni, hogy nem onnantól számít átigazolási hírnek egy átigazolási hír, hogy ők azokat bejelentik, hanem onnantól, hogy a sajtó megírja, elkezdődött egy folyamat. Onnan, hogy mondjuk egy edzői öltözőben, a vezetői irodában, közös ebédnél vagy bárhol, felvetődik beszélgetés közben egy játékos neve. A sajtó ezt megtudja, majd megírja, és ez akkor is tény, mármint az érdeklődés (hiszen érdeklődve beszélnek egymás között az illetőről, akit tehát nyilván figyelnek már, meg tudnak róla mindent vagy éppen eldöntik, hogy elküldenek valakit), ha végül nem születik meg az átigazolás.
 
Tehát ismételjük meg a lényeget: a Puskás Akadémia érdeklődik a Ferencváros magyar válogatott támadója, Priskin Tamás iránt. Pont.
 
És ezt azért jelezzük, mert a cikk elején említett, egyébként kitünő menedzser és remek ember Vörösbaranyi József a következőket mondta a rangado.hu-nak:
 
"Semmi alapja nincs ennek a hírnek, Priskin Tamás a Ferencváros játékosa, hosszú távú szerződéssel rendelkezik. Sem a klubot, sem az ügynökségünket nem kereste meg a Puskás Akadémia és más csapat sem."
 

Megerősítették: távozik a magyar válogatott – NB1.hu

Távoznia kell a magyar válogatottnak

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC