nb1.hu

Európa-liga: Bernd Storck elismeri az ellenfél erejét – REAKCIÓK

Megmutatjuk mind a 7 gólt, amit a DAC kapott.

„Egy álommal kevesebb, egy fájó tapasztalattal több” – vonta le a fájdalmas, ámde helyes következtetést a DAC honlapja azok után, hogy a dunaszerdahelyiek tegnap 7-0-ra kikaptak az Európa-liga harmadik selejtezőkörében a Linz otthonában.

Az elején rögtön kapott két gólt a saját hibájából Bernd Storck, korábbi magyar szövetségi kapitány csapata, majd később kiállítás is tovább nehezítette a dolgát.

Azt viszont hiba lenne nem ismét hangsúlyozni, hogy a DAC történelmi sikert hajtott végre azzal, hogy eddig eljutott, ráadásul az idei kiírásban, egyedüli szlovákiai csapatként.

A mérkőzés után így értékelt a két szakvezető:

Dominik Thalhammer (LASK Linz): „Elégedettek vagyunk. Tiszteltük a Dunaszerdahely csapatát, de egy nagyon jó mérkőzést tudtunk játszani ellenük. Uraltuk a játékot. Az első félidőben talán még akadt némi gondunk, de a másodikban mindent kijavítottunk. Nagyon veszélyesen játszottunk. Elégedett vagyok a fiúk kiállásával, ahogy képviselték a klubot, és ellenőrzésük alatt tartották a meccset. A DAC-nak mindössze két kisebb helyzete volt.“

Bernd Storck (DAC): „Egy nagyon erős csapattal találtuk szemben magunkat. A célunk az volt, hogy továbblépjünk az Európa-liga következő selejtezőkörébe. Sajnos rögtön az elején kaptunk két gólt a hibáinkat követően. Mindkét találat nagyon sima volt az ellenfél szemszögéből nézve. Ha idegenben 2-0-ás vesztésre állunk egy igyen erős csapat ellen, akkor már nagyon nehéz valamit is kezdeni a mérkőzéssel. Tavaly a LASK az Európa-liga legjobb tizenhat csapata közé került, és igazán meggyőzően játszott. Nagyon nehéz volt ellenük a dolgunk. A második félidőben szerettük volna csökkenteni a hátrányunkat, de egy szöglet után nagyon gyorsan megkaptuk a harmadik gólt. Aztán jött a kiállítás, ami végleg megpecsételte a sorsunkat. El kell ismernünk az ellenfél erejét. Rengeteg helyzetet dolgoztak ki, és lőtték a gólokat. Nagy tapasztalat volt ez a fiatal, tehetséges csapatunk számára. Az a fontos, hogy tudjunk tanulni ebből a meccsből, a múlt heti találkozó legjobb mozzanatait pedig átmentsük a játékunkba. Vasárnap már győzni szeretnénk a Trencsén ellen. A következő fordulóknak azzal vágunk neki, hogy minél erősebbek legyünk, minél többet dolgozzunk magunkon, és minél többet fejlődjünk. Láttuk a két csapat közti különbséget. Azt szeretném, ha jövőre jobban felkészülten vágnánk neki az európai kupaküzdelmeknek.“

LASK LINZ – FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY 7-0 (2-0)
Európa-liga, 3. selejtezőkör, Stadion der Stadt Linz,
Játékvezetők:
Jérôme Brisard (FRA) – Benjamin Pages (FRA), Guillaume Debart (FRA)
Góllövő: 6., 16. Raguž, 46. Filipović, 51. Michorl, 53. Gruber, 55. Balić, 77. Sabitzer
Nézőszám: nézők nélkül
Sárga lap: 86. Kružliak
Piros lap: 48. Blackman
DAC: Jedlička – Blackman, Müller, Kružliak, Davis – Fábry (36. Beskorovainyi), Schäfer, Balić – Divković (60. Bednár), Ramirez (60. Nicolaescu), Kalmár (K)
LASK Linz: Schlager – Wiesinger, Trauner (K), Filipović (58. Ramsebner) – Ranftl, Holland, Michorl, Renner – Gruber (58. Reiter), Raguž, Balić (72. Sabitzer)

A mérkőzés statisztikája:
Labdatartás:
55% : 45%
Lövések: kapura: 27:6 mellé: 7:3
Szabadrúgás: 14:13
Szöglet: 8:4
Les: 0:0

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC