nb1.hu

Európa: holland és ciprusi csapatban is parádézott 1-1 magyar

A harmadiknak meg kislánya született.

A holland AZ Alkmaar hazai pályán 4–0-ra legyőzte a portugál Gil Vicente csapatát a labdarúgó Európa-konferencia liga playoffkörében, a párharc első mérkőzésén.
 
A hazaiaknál ott volt a kezdőben a 18 esztendős magyar utánpótlás-válogatott tehetség, Kerkez Milos – a balhátvéd nagyszerűen játszott, csapata 24. percben megszerzett első találatát ő készítette elő.

Kerkez egyébként fantasztikus formában van, ebben a szezonban eddig hét tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken egy gólja mellett kiosztott három gólpasszt is.

Edzője a 72. percben lecserélte Kerkezt, az AZ Alkmaar pedig végül 4–0-ra legyőzte a Gil Vicente csapatát, s közel áll hozzá, hogy ott legyen az Európa-konferencialiga csoportkörében.

Gyurcsó Ádám (AEK Larnaca) és Lang Ádám (Omonia) csapata egyaránt idegenbeli győzelemmel tudta le csütörtök esti mérkőzését a labdarúgó Európa-liga playoffjában, nagy lépést téve ezzel a főtábla felé – jelentette az nso.hu.

Gyurcsó Ádám kezdett a ciprusi AEK-ben, a 86. percbeli lecseréléséig volt a pályán az ukrán Dnipro-1 ellen 2–1-re megnyert mérkőzésen, amelyet Oroszország ukrajnai agressziója miatt semleges helyszínen, Kassán játszottak le. Csapata második gólja az ő szögletét követően született – Olekszandr Szvatok fejéről a saját kapujába pattant a labda –, és volt veszélyes fejese, valamint kapufán csattanó megpattanó lövése is. A Dnipro-1 szépítő gólját is Szvatok szerezte nem sokkal a lefújás előtt, már Gyurcsó lecserélése után.

Lang Ádám a kislánya születése miatt nem volt ott az Omoniával Belgiumban, de társai gondoskodtak arról, hogy a futballpályáról is jó hírt kapjon: Haralambosz Haralambusz és a helyére becserélt Brandon Barker révén kétgólos előnyt szereztek a Gent ellen.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC