nb1.hu

ETO-Kecskemét: nagy meló és még nagyobb csalódás – reakciók

Szimpatikusan nyilatkozott a kecskeméti húzóember.

Kedden jeleztük, hogy a Kecskemét az ETO otthonában 1-0-s vereségbe futott bele, így búcsúzott a Magyar Kupától:

A találkozó után a győztes gólt szerző Kiss Bence így értékelt az M4 Sportnak:

"Nagy meló volt ez, az egész csapat beletette a munkát. Ez egy egygólos találkozó volt. Az első félidőben mi domináltunk, a másodikban ránk jöttek a kecskemétiek. Úgy érzem, megérdemelten nyertünk. Minden csapatrészben jól koncentráltunk, nem kaptunk gólt, emellett elöl berúgtuk az egyik helyzetünket. Remélem, hogy ezt folytatjuk a bajnokságban. Nagy rotáció van a csapatban, minden héten más játszik, mindenki megkapja a lehetőséget. Próbálom odatenni magam, aztán remélem, hogy idővel többet fogok játszani" – nyilatkozta a győri futballista.

Nagy Krisztián is betalált, de ő mégsem ünnepelhetett, hiszen a játékvezető les miatt nem adta meg a gólt. 

"Nagy csalódás a kiesés. Gratulálni kell a győrieknek, nagyon jól játszottak. Az összeszokatlanság is jelenthetett gondot az első félidőben, de a második félidőben már olyanok is pályára léptek, akik a hétvégi bajnokin is szerepeltek, akkor már nem lehetett erre semmit sem fogni. Tényleg le a kalappal a Győr előtt, és sok sikert kívánunk neki. A kapott gól után azért nem jött most a megújulás, mert a párharcokat elveszítettük, a második labdákat pedig nem tudtuk összegyűjteni, illetve a gólt, amit lőttünk, azt sem adták meg" – értékelt az M4 Sportnak a kecskemétiek kulcsembere. 

Természetesen a két vezetőedző is értékelt:

MOL Magyar Kupa, 4. forduló:
ETO FC Győr-Kecskeméti TE 1-0
ETO:
Fadgyas – Fodor, Csinger, Szujó, Kiss Ba. (Kovács K., 70.) – Vincze, Vitális, Kiss Be., Toma – Borsos (Bacsa, 54.), Lacza (Kovács I., 70.). Vezetőedző: Tímár Krisztián
Kecskemét: Varga Á. – Sági, Ryashko, Szabó A. (Szalai, 46.), Vágó (Belényesi, 46.), Buna – Grünvald, Gréczi (Szuhodovszki, 46.), Bodor (Nagy K., 46.) – Djuranovic (Tóth, 76.), Szabó L. Vezetőedző: Szabó István
gólszerző: Kiss Be. (39.)
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC