ETO: az X-faktorban is bizonyított az új játékos

Hivatalos bejelentés.

Forrás: eto.hu

A Simple Női Liga NB I-ben 2. helyen álló Győr közleménye:

"A holland Corina Luijks után, napokkal ezelőtt, megérkezett az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapatához az amerikai Alika Keene is, aki a tavaszi szezonban belső védő, valamint védekező középpályás poszton segítheti a bajnoki döntőbe jutásért küzdő zöld-fehéreket.

 - Négy évesen kezdtem focizni, a szüleim szerint rettentő sok energiám volt, amit valahogy le kellett vezetni, így beírattak focizni, és reménykedtek benne, hogy az majd lefáraszt. A labdarúgás mellett softballoztam is, de később választanom kellett, melyik sporttal foglalkozzak komolyabban, és a foci mellett maradtam. Hamar beleszerettem a játékba, és azóta végigkísérte az életem – kezdte mesélni Alika Keene.

Az amerikai születésű, amerikai-jamaicai kettős állampolgárságú játékos a Harvard Egyetem végzett kognitív idegtudomány szakon, mellette pedig futballozott az egyetemi bajnokságban. 2016-ban diplomázott, utána viszont egy időre eltávolodott a labdarúgástól. Elmondása szerint egy nem túl súlyos, de nehezen gyógyuló sérülés miatt sokat kellett kihagynia, ebben az időben Peruban önkénteskedett, és egy nonprofit szervezetet is vezetett.

Alika Keene miután visszatért a pályára, az Orlando Pride csapatában játszott, majd meghívták a jamaicai válogatottba, és 2019-ben a ”Reggae Girlz” kijutott a világbajnokságra, amely siker óriási motivációt adott neki a folytatáshoz.

- A menedzserem megkeresett egy litvániai lehetőséggel, én pedig belevágtam, nagyon motivált voltam, hogy fejlődjek. Két szezont töltöttem a litván bajnok Gintránál, s játszottunk a Bajnokok Ligájában is. Nagyon jó csapat jött össze, szinte egy család lettünk a lányokkal, de a második év végén úgy éreztem, készen állok egy újabb kihívásra, és ekkor jött az ETO megkeresése. Bevallom őszintén, előtte nem nagyon hallottam Magyarországról, de aztán ahogy utánajártam, nagyon megtetszett, hogy erős a bajnokság és nagy a verseny a dobogós helyekért, nekem pedig pont erre van szükségem.

Alika Keene és Tiffany Cameron, az ETO másik jamaicai válogatott játékosa, néhány hete találkozott először egy közös ismerősön keresztül, előtte viszont már több üzenetváltásuk is volt az ETO-val kapcsolatban. Tiffany sok jót mesélt neki Győrről és a klubról a legutóbbi válogatott összetartáson, ez is segített neki meghozni a döntést.

- Úgy éreztem, az ETO remek lehetőséget nyújt ahhoz, hogy ismét egy lépcsővel feljebb léphessek a karrieremben, nagyon tetszett az a profizmus, amivel megközelítettek. Hatalmas motivációt jelent, hogy a klub nagy célokért hajt, szeretnék segíteni abban, hogy közösen történelmet írjunk! – folytatta lelkesen.

Az első napok után máris jó véleménnyel van új csapatáról. A 28 éves védő több edzésen is részt vett, nagyon tetszik neki, hogy magasak az elvárások, és örömmel tapasztalta, hogy az öltözőben is szeretettel fogadták a lányok.

- Sokkal keményebb az edzésmunka Győrben, mint a korábbi csapataimnál volt, minden alkalom egy újabb kihívás, aminek nagyon örülök, hiszen így tudok fejlődni. Izgatottan várom, hogy igazán formába lendüljek, és hasznára legyek az együttesnek. Természetesen tisztában vagyok azzal is, hogy sok jó játékos van a keretben, úgyhogy biztos nagy lesz a harc a kezdőcsapatba kerülésért, de az a célom, hogy bebizonyítsam, stabilan lehet rám számítani.

További érdekesség Alikáról, hogy a labdarúgás mellett, éneklésben is kiemelkedően tehetséges: 2021-ben jelentkezett a litván X-faktorba és bejutott az élő showba, ahol három fordulóban is énekelhetett.

- A családom, a barátaim és a labdarúgás mellett, a zene mindig is kiemelt fontosságú volt az életemben. Ha nagy a nyomás rajtam, a zenéhez fordulok, mert megnyugtat és segít átlendülni a problémákon. Litvániában az első szezonom után a csapattársaim sokszor mondták, hogy ki kellene próbálnom magam valamelyik tehetségkutatóban, és pont akkor indult az X-faktor új évada, úgyhogy az ő biztatásuknak köszönhetően végül jelentkeztem, és három fordulóig jutottam az élő showban. Hatalmas élmény és kaland volt, a klub és a csapatom is nagyon támogatóak voltak, több órát vezettek, hogy megnézhessenek élőben, molinókkal készültek és végig szurkoltak. Nagyon hálás vagyok nekik a támogatásért. Szerencsére könnyen össze tudtam hangolni a focival, a verseny pont olyan napokra esett, amikor nem volt mérkőzésünk vagy edzésünk. Természetesen most elsősorban a labdarúgó karrieremre szeretnék koncentrálni, addig a zene megmarad hobbinak, de ki tudja, az aktív éveim után lehet, hogy komolyan foglalkozom majd még az énekléssel – mondta mosolyogva Alika."
 

Legfrissebb híreink