nb1.hu

Espanyol-FTC: Rebrov a meccs előtt is elmondta – reakciók

A hazaiak nem erről álmodtak.

Mint jeleztük az Európa-liga csoportkörének első meccsén bravúros, 1-1-es döntetlent ért el az FTC a Espanyol otthonában. A meccs után így értékeltek a vezetőedzők:

David Gallego (Espanyol):  "Nem ilyen kezdésről álmodtunk. Keserédes érzéseim vannak a két ellentétes félidő miatt. Az elsőben nem játszottunk jól, nem volt meg a ritmus, nem gyakoroltunk nyomást, és a korán bekapott gól is megzavarta a játékosokat. A második már rendben volt a játék minden elemében, csak a második gól hiányzott"

Szerhij Rebrov (FTC): "Elmondtam a meccs előtt is, hogy az Espanyol nem véletlen van itt, egy hihetetlenül erős bajnokságból, a La Ligából kvalifikálta magát, míg nálunk sokan most debütáltak ilyen szinten. A mérkőzés elején kiválóan futballoztunk, gólt is szereztünk, megérdemelten vezettünk. Aztán viszont átadtuk a területet, feljavult ellenfelünk, amely egy nagyon erős csapat, nem számít, hol vannak a tabellán jelenleg. Isael az előző hónapban csak néhány percet játszott, sokat dolgozott, de ma ennyi volt benne. Boldog vagyok, hogy mindent megtett a csapatért, de még nem százszázalékos. A magabiztosság a játék része. Az első részében a meccsnek, láttuk, hogy ez egy új tapasztalat a számunkra. Meg kellett őriznünk az eredményt egy nagyon erős csapattal szemben, amely kiválóan futballozott, jól kontrollálta a labdát, ezért nagyot kellett küzdenünk védekezésben. A második félidőben próbáltunk kontrázni, de az már kevésbé sikerült. A kapott gólnál nem tudom, mi történt, meg kell néznem videón. Alaposan elfáradtak a játékosaim, nehéz lesz a vasárnapi, ZTE elleni meccsre készülni, de mindent megteszünk az újabb sikerért.

A Fradi edzője arról is beszélt, hogy az MLSZ szerinte nem segíti kellőképpen a Fradit. További részletek a linkre kattintva érhetőek el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC