nb1.hu

És akkor a tulajdonos bement meccs előtt a Vasas-öltözőbe

Budapest – A közönségkedvenc is edzőjelölt.

A Vasas megverte tegnap a Honvédot, ám a szurkolói nem nyugodhatnak meg, a piros-kékek még korántsem harcolták ki a bennmaradást. Ennek kivívásához újabb győzelmekre lesz szüksége a csapatnak, ami csak akkor lehetséges, ha minden rendben van a gárda körül. És azért ez nincsen teljesen így…
 
Haladjunk szépen sorjában.
 
Októberben az nb1.hu elsőként írta meg, hogy a Vasas holdudvarában nagyon sokan szeretnék, ha Mészöly Géza lenne Michael Oenning helyett a vezetőedző, ezt azóta sem cáfolta meg senki. Jámbor János tulajdonosról viszont azt mesélték az nb1.hu-nak az angyalföldiek, hogy szeret ragaszkodni a döntéseihez. A németet meg ugye Jámbor nevezte ki, és mint azt az nb1.hu szintén elsőként megírta, Bernd Storck ajánlására… Ezt Jámbor megerősítette később egy nyilatkozatában.
 
 
A Vasas azonban nagy kútba került, így egy hete újra elkezdhettünk foglalkozni az angyalföldi edzőkérdéssel. Mint jeleztük, Mészöly mellett Bernd Storck is esélyes (lett volna) a kispadra, szintén nem cáfolta senki.
 
Arra a kispadra, amit – és ezt többen is megerősítették az nb1.hu-nak Angyalföldről – viszont Ferenczi István erőnléti edző kapott volna meg, elsősorban anyagi okok miatt.
 
Ha egy edzőt elküldenek, jó darabig fizetni kell őt is és az utódját is, azaz, két fizetést kell adni egy munkáért. A szabályok szerint azonban akár két hónapig lehet átmeneti edző a kispadon, addig meg pont vége lesz a bajnokságnak. Ebben a felállásban, ami a tegnapi siker miatt vagy elmarad, vagy újabb zakók esetén később kerül napirendre, Oenning ki lett volna fizetve a nyárig, Ferenczi is, akinek eleve szerződése van, de új trénerre nem kell(ene) áldoznia Jámbornak.
 
Annak a Jámbornak, aki az nb1.hu információi szerint a kispestiek elleni meccs előtti napokban Vancsa Miklós ügyvezetővel benn járt a játékosoknál az öltözőbe. Az nb1.hu-t többen is arról informálták, a vezetők eléggé világosan felvázolták  mennyivel rosszabbul járnak a focisták akkor, ha kiesnek a másodosztályba… 
 
 
 

Élő közvetítés és a gólok története a 22. forduló mérkőzéseiről – NB1.hu

Élő közvetítés az NB I-es meccsek

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC