nb1.hu

Erősségéről beszélt a Mezőkövesd csúcsigazolása

BL-tapasztalattal is rendelkezik a válogatott futballista.

Honlapunkon is írtunk már arról korábban, hogy a Mezőkövesd együttese Aleksandr Karnitszkij személyében egy komoly múlttal rendelkező légióssal erősített. A fehérorosz futballista eddig nyolc alkalommal ölthette magára hazája válogatottjának nemzeti szerelését, de bízik benne, hogy ez a szám növekedni fog. Karnitszkij a BATE játékosaként a klubfutball legnívósabb sorozatában is megmutathatta magát. 
 
"Nem volt egyszerű a helyzetünk, hiszen a klub gazdasági stabilitásának érdekébe be kellett jutnunk a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Emlékszem, hogy a play-off során a DVSC volt az ellenfelünk. Sikerült őket legyőzni, így elértük a célunkat. A következő két szezonban is ott voltunk a BL-ben. Gólokat szereztem, elképesztő csatákat éltünk meg. Hihetetlen élmény volt a világ legjobb stadionjaiban, igazi top futballisták ellen pályára lépni. Emlékszem, amikor az Athletic Bilbaonak lőttem egy gólt, utána bekerültem az UEFA hét csapatába. Tényleg ez a klubfutball csúcsa! Mikor meghallod a Bajnokok Ligája indulóját a mérkőzés előtt, azt nem lehet szavakkal leírni. Ezek mellett pedig hazai szinten nyertünk három bajnoki címet, három szuperkupát és egy nemzeti kupát" – nyilatkozta a mezőkövesdiek hivatalos weboldalának a légiós.
 

Elképesztő hír érkezett az Újpest renitens játékosáról – NB1.hu

Komoly családi perpatvar kialakulóban.

Karnitszkij a következő szezonban már a Mezőkövesdben bizonyíthat. Elmondta, sok jót hallott Kuttor Attila együtteséről, és ez megkönnyítette a döntését. Úgy véli, sokat fejlődhet az NB I-es klubnál. A beszélgetés során Karnitszkij elárulta, mit tart az erősségének.
 
"Azt mondanám el, hogy mindig azt teszem, ami a feladatom. Az utolsó pillanatig harcolok a pályán, nagyon szeretek sokat passzolni, részt venni a támadásban és védekezésben egyaránt. Középpályásként sokat ütközök, ami azt gondolom, hogy az egyik erősségem" – fogalmazott a mezőkövesdiek új szerzeménye.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC