nb1.hu

Eredménykövetés a Magyar Kupa szerdai meccseiről

Magyarország – Továbbment a Fradi és az Újpest, kiesett az NB III-as.

Edzői nyilatkozatok a Magyar Kupa szerdai meccseiről! Jár(t) az elismerés a kiesett, NB III-as csapatnak!

 

 

MK-sorsolás: csak a döntőben találkozhat a Fradi és az Újpest

 

 

Videoton-Ferencváros 1-2

 

Próbált lendületesen, markánsan fellépni a hátrányban pályára lépő Ferencváros, ám a Videoton nem nagyon ijedt meg a bajnoki listavezetőtől. De miért is tett volna így, amikor előnyből várhatta a visszavágót?

 

A Vidi, miután még jobban rendezte a sorait, Stopira szép fejesével szerezte meg a vezetést, innentől kezdve még jobb, még hangulatosabb lett a találkozó. A szünet előtt Sesták egyenlíthetett volna, ízlés dolga eldönteni, hogy rosszul helyezett, vagy Danilovics védett parádésan.

 

 

A második félidő brutális küzdelmet, feszültséget, izgalmakat, tizenegyest, kiállításokat és végül Fradi-továbbjutást hozott. Böde a becserélése után egyenlített ki úgy, hogy előtte nagyon csúnyán megforgatta Juhászt az ötösnél. A hajrá pillanataiban a gólszerző Stopira keze találkozott a labdával beadás után (nem volt leszorítva), a tizenegyest Lamah értékesítette úgy, hogy a labda előbb a bal kapufára, majd a vetődő Danilovics fejére pattant, onnan került a kapuba.

 

 

 

 

Ezek után még jobban felpörögtek az események. Pátkait a lecserélése után állította ki Kassai (közvetlenül a Fradi vezető találata után), majd pár pillanattal később mindenki elkezdett mindenkit gyepálni, köszönhetően annak, hogy Trinks és Suljic nem bírtak viselkedni.

 

 

Videoton-Ferencváros 1-2

Videoton: Danilovics – Nego, Juhász, Lang, Stopira – Pátkai, Simon Á. – F. Oliveira, Pölöskei, Kovács I. – Feczesin.  Vezetőedző: Horváth Ferenc

FTC: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Pintér Á., Ramírez – Trinks, Nagy Á., Gera – Varga R., Sesták, Lamah. Vezetőedző: Thomas Doll

G.: Stopira (21.), ill. Böde (53.), Lamah (82. – 11-esből),

Piros lap: Pátkai (lecserélése után, 82.) Suljic (84.) ill.  Trinks (84.)

Továvbbjutott a Ferencváros, 2-2-es összesítéssel, idegnben szerzett több góllal

 

 

 

 

Kozármisleny-Békéscsaba 1-1, Tiszaújváros-Újpest 0-2

 

 

A Magyar Kupa negyeddöntő visszavágói közül a kora délutáni mérkőzéseken már csak a kozármislenyi mérkőzésnek volt tétje. Az Újpest ugyanis az odavágón annyira megverte a Tiszaújvárost, hogy a második mérkőzés már csak formalitás volt.

 

 

Mislenyben ugyanakkor alaposan meg kellett szenvednie az Előrének. A hazaiak korábban már búcsúztatták a Diósgyőrt, a Puskás Akadémiát és a Honvédot, és most sem adták olcsón a bőrüket. A hátrányát viszonylag hamar ledolgozta az NB III-as gárda, idegenben lőtt gólja miatt így továbbjutásra is állt, ám Punosevac a második félidő elején egyenlített, a becserélése utáni pillanatokban. A 74. percben azonban, Takács kiállítása miatt emberhátrányba kerültek a viharsarkiak Innentől kezdve még heroikusabb lett a küzdelem, de az eredmény már nem változott, így a legjobb négy közé már nem tudott bekerülni a Misleny.

 

 

 

Az Újpest a visszavágót is simán hozta, Cseke és Kabát góljaival.

 

 

Kozármisleny-Békéscsaba 1-1

HR-Rent Kozármisleny: Helesfay D. – Kiss M., Fellai, Lantos, Kocsis – Nagy E., Kovács T. – Beke, Kirchner, Ihrig-Farkas – Gránicz. Vezetőedző: Németh Zsolt

Békéscsaba: Poleksic – Koszó, Vaskó, Damjanovic, Fabio – Takács P., Piermayr – Vadász, Birtalan, Laczkó – Paukner. Vezetőedző: Zoran Spisljak

G.: Kocsis (12.), ill. Punosevac (56.)

Továbbjutott a Békéscsaba 3-2-es összessítéssel

 

 

 

Tiszaújváros-Újpest 0-2

Tiszaújváros: Koltai – Horváth T., Czégel, Fodor P., Molnár L. (Nagy M., 77.) – Kerekes I., Angyal N., Hussein, Bussy (Papp I., 84.), Varga Z. (Potyka, a szünetben) – Kovács Sz. Vezetőedző: Bocsi Zoltán

Újpest: Kovács Z. – Kecskés Á., Kálnoki Kis, Balogh B. (Mohl, a szünetben) – Pávkovics, Szankovics, Cseke (Angelov, 70.), Diarra – Filkor (Bardhi, 77.), Kabát, Gere. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics

G.: Cseke (61.), Kabát (79.)

Továbbjutott az Újpest 10-1-es összessítéssel.

 

 

Dárdai Pál: két különböző félidő, igazi munkás siker

 

 

Az egyik liverpooli újság arra kéri a drukkereket, hogy szavazzanak Bogdán Ádám sorsáról. Ha nektek is van kedvetek voksolni, akkor a linkre kattintva megtaláltok minden tudnivalót

 

 

Lehet, hogy változtat a Fradi edzője a Vidi ellen, mert túl sokan veregetik a játékosok vállát

 

 

Szalaiékat piróval támadták a Wolfsburg ultrái – VIDEÓ

 

 

Büntessetek még! Ez most tényleg komoly, MLSZ? Vagy a gyíkemberek bosszújától fél a Fegyelmi Bizottság?

 

 

MK: Micsoda debütálás! Takács Tamás mesterhármassal Loki-henger a Szpari ellen

 

 

Nézők nélküli Európa-bajnokság?

 

 

Kubatov szidalmazása miatt fizethet a Honvéd

 

 

InStat: Vidi-fölény a 22. forduló csapatában

 

 

MK: folytatódik a harc az elődöntőbe jutásért

 

 

Csányi Sándor nem ismeri az „M4-es” Sebők Vilmost, az MLSZ elnökét a rejtélyes biciklista a fogadási csalásról is faggatta

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC