nb1.hu

Ennyire súlyos Szalai Ádám sérülése

Budapest – Eldőlt, játszhat-e a portugálok ellen.

Szalai sérülése komolyabb, kihagyja a portugálok elleni vb-selejtezőt

 

Szalai Ádám részleges izomszakadást szenvedett csütörtökön a lettekkel szemben 3-1-re megnyert világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így szombaton nem léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatottban a portugálok ellen.

 

A magyar szövetség (MLSZ) csütörtök este, a mérkőzést követően azt közölte, hogy a Hoffenheim csatárának a hasizma sérült meg, emiatt kellett lecserélni őt a 65. percben. A futballista pénteken a Facebookon hozta nyilvánosságra a pénteki orvosi vizsgálatok eredményét, amely szerint részleges izomszakadást szenvedett.

 

Szalai Ádám csütörtökön 42. alkalommal öltötte magára a címeres mezt, amelyben megszerezte 14. gólját, amikor fejesével 2-0-ra alakította az állást.

 

A magyarok vasárnap 20.45-től a Groupama Arénában fogadják az Európa-bajnok portugálokat, amennyiben a vendégek pontot szereznek, Bernd Strock szövetségi kapitány együttesének a matematikai esélye is elszáll, hogy kijusson a 2018-as, oroszországi világbajnokságra.

 

 

Ronaldo „meglepőt" nyilatkozott a magyarok elleni meccsről – NB1.hu

Egy másik játékos szerint Magyarországnak kiváló játékosai vannak.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC