nb1.hu

Eltemették az Újpest legendás játékosát

A Megyeri temetőben kísérték utolsó útjára.

A Megyeri Temetőben pénteken utolsó útjára kísérték Göröcs Jánost, az Újpest legendás, olimpiai bronzérmes, 62-szeres válogatott labdarúgóját.

A család, a barátok, az egykori csapattársak és sporttársak – többek között Dunai II Antal, Tóth András, Zámbó Sándor, Juhász Péter, Noskó Ernő, Rákosi Gyula, Szőke István, Gedó György, Jónyer István és Kamuti Jenő -, az Újpesti Labdarúgó Akadémia növendékei, valamint a szurkolók lila és fehér virágokkal tisztelegtek Göröcs János emléke előtt.
    
A kiváló csatár február 23-án, nyolcvanéves korában hunyt el.
    
Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője hangsúlyozta: "olyan embertől veszünk búcsút, akit rengetegen tiszteltek és szerettek, amit jelez, hány szervezet tekintette saját halottjának".
    
Lippai László színművész szavalata után Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke búcsúzott Göröcstől. Felidézte az elhunyt pályafutását, kiemelve, hogy az 1960-as római olimpián a vezérletével bronzérmes lett a válogatott, az Újpest pedig kilenc év szünet után, 1969-ben újból bajnoki címet ünnepelhetett.
    
"A játékszervezés mestere volt. Távozásával szegényebb lett a magyar labdarúgás és a magyar sportélet is" – tette hozzá.
    
Az egykori csapattársak és a Magyar Olimpiai Bizottság nevében Dunai II Antal búcsúzott.
    
"Titivel évekig játszottam együtt. Nagy dolog, kitüntetés volt ilyen klasszis oldalán futballozni. Ha kiengedik külföldre, óriási karriert futott volna be. Nem csak a pályán, azon kívül is felnéztünk rá, öröm volt a társaságában lenni" – mondta.
    
Dunai felidézte az egykori mérkőzések hangulatát, és kiemelte, hogy Bene Ferenc, Fazekas László, és saját maga is Göröcsnek köszönheti, hogy gólkirály tudott lenni.

 

Göröcs János: megható megemlékezés – fotók – NB1.hu

 

    
"Most elmész, de ott van már Solymosi Pixi és Bene Feri, ott is játszani fogtok, ott is lesz csapat" – fogalmazott.
    
A család kérésére Somos András, az UTE Baráti Kör tiszteletbeli elnöke búcsúzott az elhunyttól. Köszönetet mondott Göröcs János lányának, Andreának azért a döntésért, hogy nem a Fiumei úti sírkertben felajánlott helyen, és nem a család korábban elhunyt tagjai mellett Alsóörsön, hanem a Megyeri úti stadionhoz közel helyezték örök nyugalomra a néhai legendás labdarúgót.
    
"Nagyszerű játékos és nagyszerű ember volt. Igazi karmester, aki az ellenfél játékát is befolyásolni tudta" – mondta Déri Tibor, a IV. kerület polgármestere. Kiemelte Göröcs hűségét a családjához, az újpesti egyesülethez, a csapathoz, Újpesthez és Magyarországhoz.
    
A szertartás végén Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi egyházmegye megyés püspöke celebrált gyászmisét.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC