nb1.hu

Elődöntő a kupában: Pintér vs. Herceg

Magyarország - Felcsúton lesz az első felvonás.

Tovább folytatódnak a Magyar Kupa küzdelmei. Tegnap az Újpest 2-1-re verte a Balmazújvárost az elődöntő első felvonásán, ma este a Puskás Akadémia vendége lesz a Loki. A két vezetőedző így várja a mérkőzést a felcsútiak honlapjának a jelentése szerint:
 
"„Mint ahogy a Diósgyőr elleni mérkőzés is bizonyította, a kupa teljesen más, mint egy bajnoki forduló, itt két mérkőzés van rá, hogy a csapatok eldöntsék, ki jut a döntőbe, így erre kell hangolódnunk. A bajnokságban élet-halál harcot vív az első hattól lefelé mindenki, óriási a küzdelem a pontokért. A kupamérkőzések más tétért folynak, hiszen onnan bárki kijuthat a nemzetközi porondra, ezért nem lehet kiindulni a bajnoki eredményekből. A Debrecen nagyon motivált és rendkívül fegyelmezett csapat, amely hozzánk hasonlóan mindent el fog követni azért, hogy a döntőbe kerüljön” – mondta Pintér Attila.
 
„A Puskás kiváló formába lendült, nagyszerű eredményeket értek el, a kupában például egy hazai vereség után magabiztos játékkal jutottak tovább, s azóta a bajnokságban is figyelemre méltó eredményeket értek el – ez mutatja, hogy nagyon komoly és jó csapatról van szó. Azt szeretném, ha a Pancho Aréna közönsége egy jó Debrecent látna, de nyilván nagyon nehéz összecsapás lesz, a pályán derül majd ki, hogyan sikerül teljesítenünk” – nyilatkozta Herczeg András.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC