nb1.hu

Élő interjúban jelentette be játékosa távozását Pintér Attila

A középpályás elárulta, hol folytatja.

Mint arról beszámoltunk, a Mezőkövesd és a Ferencváros 2-2-es döntetlent játszott egymással vasárnap az NB I-ben.

Pintér-mágia: feltámadás bombagóllal a Fradi ellen – NB1.hu

 

A lefújás utáni, élő adásban elhangzott interjút Pintér Attila, a matyóföldiek trénere azzal kezdte, hogy megköszönte a meccset végigjátszó Berecz Zsombor profi hozzáállását, hisz ő hétfőtől már a Vasas játékosa lesz.

Mindezt Berecz is megerősítette az M4 Sport kameráinak.

"Egyáltalán nem kellett más hozzáállás tőlem a mai meccsen, hisz így volt megbeszélve a két klub között – amíg a Mezőkövesd játékosa vagyok, megteszek mindent, ahogy eddig is megtettem, hisz ez a dolgom. Nagyjából másfél hete tudtam meg véglegesen, hogy váltás elé nézek, azóta is száz százalékban koncentráltam, egy profi játékosnak ezt kell nyújtani. 

Lehet tudni, hogy Vasas-múltú játékos vagyok, visszahúzott a szívem, szeretném, hogy visszajusson a csapat az NB I-be. Tudomásom szerint hasonló pozícióban számolnak velem ott is, remélem, illeszkedni tudok a támadófociba és sikerül a feljutás.

 

Vegyesen sikerült az itteni időszak, többségben szebben, szép eredményekkel, aztán volt egy nehézkes félév, de megint rátértünk a helyes útra. A Mezőkövesd NB I-es szinten is tele van jó játékosokkal, meghatározó tagjai az NB I-nek."

A 25 éves középpályás 2010 és 2018 között volt az angyalföldiek játékosa, a Vasas színeiben debütált az NB I-ben.

FRISSÍTÉS: 17.34

Hazatér Kövesdről a magyar válogatott középpályás – reakciók – NB1.hu

Megszólalt a sportigazgató is, az is megvan, meddig igazolták le.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC