Elmondta a Vidi védője, hogy miért a román válogatottat választotta a magyar helyett

Hálával tartozik.

Forrás: MOL Fehérvár FC

Hálával tartozik Magyarországnak, ahol jól érzi magát, mégis Romániát választotta Adrian Rus. Vagy ahogy a magyar sajtóban megjelent jó néhány helyen, Rus Adrián. A szatmárnémeti védő a Gazeta Sporturilornak adott, kizárólag nyomtatott verzióban megjelenő interjúban elárulta, ezer szállal kötődik a Sepsihez, ahol a 2018-2019-es szezonban a Puskás Akadémia kölcsönjátékosaként szerepelt.

„Szívem egy része ott maradt! A nyáron beszéltem is Hadnagy Attilával, (a Sepsi OSK sportigazgatója, szerk.). Nem volt semmi hivatalos. Csak egy privát beszélgetés arról, hajlandó lennék-e visszatérni. Mondtam neki, hogy egyelőre a MOL Fehérvárnál maradok. De sose lehet tudni. Tetszik, amit a Sepsinél látok, tetszik, hogy komoly hangsúlyt fektetnek az infrastruktúrára. Régi csapattársaim folyamatosan küldenek fotókat az épülő stadionról, nagy szép lesz. A csapat jelenleg szintet lép. Egyelőre távol áll a bajnoki címtől. De az igények egyre komolyabbak lesznek”, méltatta a sepsiszentgyörgyi egyesületet Rus.

A CIKK KATTINTÁS UTÁN OLVASHATÓ TOVÁBB:

„A szívem egy része a Sepsinél maradt!" A nyáron felmerült a visszatérés lehetősége

Hálával tartozik Magyarországnak, ahol jól érzi magát, mégis Romániát választotta Adrian Rus. Vagy ahogy a magyar sajtóban megjelent jó néhány helyen, Rus Adrián. A szatmárnémeti védő a Gazeta Sporturilornak adott, kizárólag nyomtatott verzióban megjelenő interjúban elárulta, ezer szállal kötődik a Sepsihez, ahol a 2018-2019-es szezonban a Puskás Akadémia kölcsönjátékosaként szerepelt.

Legfrissebb híreink