nb1.hu

Elküldték a portugálokat Debrecenből

Debrecen - Helyi lapinformációk szerint Pontes is hamarosan megy.

Tavaly júliusban még Papp László polgármester is részt vett azon a sajtótájékoztatón, amelyen nagy dérrel-durral bemutatták a Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) portugál edzőit.

 

Az együttműködés azonban hamar félbeszakadt, hiszen amit már egy jó ideje lehetett hallani, be is következett. A szakmai munkáért felelős luzitán trió távozik az akadémiáról.

 

Valóban nem töltik ki a hároméves szerződésüket, a szóbeli megállapodás erről már meg is született, a napokban pedig írásban is rögzítjük, hogy a három portugál közös megegyezéssel távozik – erősítette meg a Cívishírnek a Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) ügyvezető igazgatója.

 

Herczeg András a portugálok távozásának okairól egyelőre nem akart nyilatkozni. Az viszont gyakorlatilag nyílt titok volt, hogy az akadémia magyar edzői és a luzitánok között már a kezdetektől feszült volt a viszony.

 

Honvéd: Hiába a jó szereplés, hárman távozhatnak – NB1.hu

Honvéd: Hiába a jó szereplés, hárman távozhatnak

 

Egy évet sem maradtak.

 

A három edző, Luis Castro, Roberto Morais és Gilberto Freitas 2016 júliusában érkezett az akadémiához. Luis Castro lett a szakmai igazgató, kinevezésükkor a 6-11 éves korosztály játékosainak képzéséért Roberto Morais, a 12-16 éves korúak neveléséért Gilberto Freitas felelt. A két portugál feladatul kapta az U16-os és az U17-es korosztály szakmai munkájának irányítását is. Ennek a két korosztálynak pedig az MLSZ idei kiírásában úgy tűnik, hogy nagyon fontos szerepe van.

 

Információink szerint az akadémiánál kialakult feszült helyzetben a közelmúltban majdnem tettlegességig fajult egy szakmai vita. Emiatt Luis Castro szakmai igazgató már hetek óta nem is jár be a munkahelyére. A másik két edzőt pedig a gyenge szereplés miatt eltávolították az U16 és az U17 közeléből.

 

Valószínűleg arra sem kell már sokat várni, hogy a portugál vonal véget érjen az NB I-es csapatnál is, a civishír információi szerint, Leonel Pontes és segítői sem sokáig maradnak már a DVSC-nél.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC