nb1.hu

Elképesztő a Vidi hiányzóinak a listája

Masszív csapat lehetne ez is a bajnokságban.

A MOL Fehérvár veretlen a bajnokságban, öt meccs után kilenc ponttal rendelkezik Szabics Imre csapata. A Vidi az előző fordulóban a Mezőkövesd ellen játszott 2-2-es döntetlent. 

A fehérváriak hivatalos weboldala egy érdekes összeállítást készített, amelyben összegyűjtötték, hogy kikre nem számíthatott Szabics az előző fordulóban. Elég ütős csapat jött össze a hiányzókból.

Íme a Vidi közleménye:

"Ahogyan arról több helyen is szó esett, rendkívüli körülmények között készült a Vidi a hétvégi, Mezőkövesd elleni fordulóra. Természetesen nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy sokan hazájuk válogatottját képviselik, ám ők így csak a csütörtöki, sőt a külföldiek csak a pénteki edzéshez tudtak csatlakozni a szombati bajnoki előtt. Ehhez még jött a négy pozitív koronavírus-teszt, valamint az utolsó pillanatos sérülések, gyarapítva ezzel a hiányzóink amúgy is tetemes listáját.

(null)

(null)

Igen erős kezdő tizenegy összejön azokból a labdarúgóinkból, akik ilyen-olyan okok miatt nem tudtak Szabics Imre és a szakmai stáb rendelkezésére állni és még a képzeletbeli kispadra is jut játékos.

A "kezdő": Rockov – Musliu, Stopira, Hangya – Pinto – Funsho, Petrjak, Hodzic, Zsóri – Zivzivadze, Kodro

"Cserék": Dinnyés, Nyári

Bízunk benne, hogy minél hamarabb visszatérhetnek játékosaink a pályára!

(A képen szereplő felállás csak illusztráció.)"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC