nb1.hu

Elhunyt a Vidi egyik legnagyobb legendája

Mindössze 60 éves volt, álmában érte a halál.

Íme, a Vidi gyászjelentése:

"Rövid betegség után, szeptember 17-én késő este elhunyt id. Horváth Gábor – tájékoztatta a klubot fia, ifj. Horváth Gábor. A Vidi legendája idén tavasszal ünnepelte 60. születésnapját.

id. Horváth Gábor Kislángon született, klubunk utánpótlásában kezdte el a futballt és 1979-ig az ifjúsági csapatokban nevelkedett. NB I-es debütálására Lantos Mihály edzősége alatt került sor az 1978-79-es bajnokság záró fordulójában, amikor a megyei rivális Dunaújvárost idegenben legyőzve 3-2-re nyertünk. Az ekkor 20 éves labdarúgó a következő idénytől kezdve (egy rövid sorkatonai szolgálattal töltött időszakot leszámítva) egészen 1991-ig kirobbanthatatlan tagja volt csapatunknak, 27-nél kevesebb mérkőzést egy szezonon belül sem játszott.

A több mint egy évtized alatt két bronzérmet szerzett a Vidivel, játszott a Magyar Kupa-fináléban 1982-ben, illetve természetesen az UEFA Kupa-menetelés során is alapember volt, olyannyira, hogy Végh Tiborral és Burcsa Győzővel együtt mind a 12 nemeztközi mérkőzésen pályára léptek. Ezen felül szerepelt az 1981-82-es UEFA Kupában, illetve az 1985-86-os és 1989-90-es sorozatban is.

317 NB I-es bajnokival (amivel Végh és Karsai mögött 3. klubunk örökranglistáján) és 5 góllal a lábában rövid ausztriai levezetés után vonult vissza a futballtól, de Fehérvártól a legkevésbé sem szakadt el: bár vezetőedző nem volt, a Vidit számtalan különböző pozícióban segítette. Többek között volt technikai igazgató (1993-tól kezdve az évtizedben végig), utánpótlás-edző és a női csapat edzője is. A Vidi Múzeum megnyitása óta annak vezetőjeként tevékenykedett, legutóbb a Futball Éjszakáján, szeptember 6-án kalauzolta a szurkolókat a klub ereklyéi között.

Gabi bácsi, nyugodj békében!

A klub saját halottjának tekinti id. Horváth Gábort, temetésének időpontjáról később adunk hírt."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC