nb1.hu

Elhagyja-e Rossi a válogatottat – itt a 3 lehetséges forgatókönyv

A ráadással nem kell foglalkozni.

Legalább szívinfarktust kapott minden magyar futballbarát akkor, amikor híre ment, hogy Marco Rossi iránt egzotikus, ráadásul dúsgazdag országokból vannak érdeklődések. Mint ismeretes, Rossinak az év végéig van szerződése a magyar válogatottal, de ha a nemzeti csapat kijut az Eb-re, akkor az automatikusan meghosszabbítódik.
 
A hírt az az olasz, Gianluca Di Marzio szellőztette meg a saját, átigazolási hírekre szakosodott oldalán, aki, amikor a Honvéd „először állt olasz megszállás alatt”, gyakorlatilag többet tudott a kispestiek mindennapjairól (pontosabban mindegyik pillanatáról), mint a magyar a sportsajtó együttvéve.
 
Az MLSZ tegnap már ismertette Rossi sorsával kapcsolatos álláspontját, de a Magyar Nemzet magát a szövetségi kapitányt is utolérte, a lap neki is szegezte a kérdést, hogy elmegy-e.
 
„Semmiképpen. A kínai ajánlatról nem is tudok, most hallottam öntől, az Egyesült Arab Emírségekből, illetve Szaúd-Arábiából viszont már korábban is érdeklődtek. Ezzel kapcsolatban továbbra is az az álláspontom, ami mindig is volt. Amíg a magyar szövetség nem rúg ki engem, addig én kitartok a válogatott mellett. Mellesleg nem is beszéltem az arab kérőkkel, közvetítőkön keresztül környékeztek meg, és szerintem csak arról lehet szó, hogy a futballvilágban köztudott: novemberben, amikor lezárulnak az Eb-selejtezők, az én szerződésem is lejár. Csakhogy azt nem tudják, hogy amennyiben Magyarország kijut az Európa-bajnokságra, a szerződésem automatikusan meghosszabbodik a 2020-as Európa-bajnokság végéig. Összegezve: én mindenképpen szeretném kitölteni a szerződésemet, de természetesen ez egy kétoldalú megállapodás.”
 

Rossi dúsgazdag kérői: megszólalt az MLSZ – NB1.hu

Több csapat érdeklődését felkeltette a magyar válogatott kapitánya.

Adja magát a kérdés, mi van akkor, ha a magyar válogatott nem jut ki az Eb-re. Ebbe egyébként belegondolni sem merünk, mert nemcsak a munkától, hanem magától az élettől is azonnal és örökre elmegy a kedvünk.
 
„E pillanatban vezetjük a selejtezőcsoportunk tabelláját, egyelőre minden nagyszerű, de az életben semmi sem biztos hosszú távon, és a futballban még kevésbé. Ezért soha nem lehet tudni, mit hoz a jövő. Természetesen az is benne van a pakliban, hogy végül nem jön össze az Eb-kvalifikáció, s novemberben az MLSZ lesz a két fél közül az, amelyik nem szorgalmazza a szerződéshosszabbítást. És ha ez így alakul – ahogy azt mindig is mondtam –, nem fogok két kézzel kapaszkodni a kapitányi székem karfájába. Az, hogy a magyar válogatott szakvezetője lehetek, számomra óriási megtiszteltetés.”
 
Három a magyar igazság, ezért muszáj körbejárni azt a lehetőséget is, hogy kijut a válogatott az Eb-re, de Rossinak a világ legjobb ajánlatát dobja be egy másik csapat/válogatott. Ezzel kapcsolatban a kapitány határozottan kijelentette, hogy akkor mindenképpen marad, mert élete álma az, hogy a nemzeti csapatunkat vezesse az Európa-bajnokságon.
 
A jelek szerint a magyarok 3 igazsága után következő plusz ráadással, ebben az esetben, semmiképpen nem kell foglalkozni!
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC