nb1.hu

Életeket menthet a koronavíruson áteső mezőkövesdi csatár

Egy percig sem gondolkodott.

Még májusban az nb1.hu is beszámolt arról, hogy a Mezőkövesd két játékosa, Dragóner Filip és Nagy Dániel is koronavírusos volt.

Koronavírus: két kövesdi volt pozitív – NB1.hu

 

A játékosok enyhe tünetek mellett felépültek, visszatérhettek a pályára, ám ezzel nem ért véget a történet. Kiderült ugyanis, hogy Dragóner szervezete kivételt produkált több sportolóéval szemben, hisz antitesteket termelt, így beteg emberek életét mentheti meg vérével. Ő pedig egy percig sem gondolkodott rajta, hogy segít.

"AZ ORVOS SZERINT NAGY MENNYISÉGŰ ANTITESTET PRODUKÁLT A SZERVEZETEM. AZT NEM MONDTÁK, HOGY HÁNY EMBEREN SEGÍTHETEK, DE HA CSAK EGY BETEG ÉLETÉT IS MEG TUDOM MENTENI, MÁR MEGÉRTE" – mondta a Borsnak a ferencvárosi klublegenda, Dragóner Attila fia.

 

"A mezőkövesdi csapatmenedzseren keresztül keresett meg az a budapesti laboratórium, ahol szerda reggel jártam. Azonnal fogadtak, az orvos elmondta, hogy pontosan mi fog történni, és rákötettek a gépre. A kötelező tesztelések után valószínűleg bekerültem egy rendszerbe, és ott látták, hogy átestem a betegségen" – nyilatkozta a 22 éves játékos, aki egy nap pihenőt követően visszatérhetett a tréningekhez.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC