Életeket menthet a diósgyőri ultrák segítsége

Összefogtak a drukkerek.

Forrás: DVTK/Facebook

A koronavírus miatt kialakult helyzet összefogásra sarkalta a magyar csapatok szurkolóit. Honlapunkon is többször foglalkoztunk már azzal, hogy a drukkerek milyen módon nyújtottak segítséget a nehéz időszakban.

Az Ultras Diósgyőr tagjai sem tétlenkedtek. A piros-fehér klub szimpatizánsai gyűjtést szerveztek, az akció során közel 4 millió forint gyűlt össze. Az Ultras Diósgyőr a Facebookon kitett posztjában rávilágít arra, hogy az összeg jelentős részét egy nélkülözhetetlen orvosi berendezés megvásárlására fordítják. A szurkolók 1 millió forintot az egészségügyben dolgozók támogatására költenek majd.

Íme az Ultras Diósgyőr bejegyzése:

"A gyűjtést követő napokban azonnal felvettük a kapcsolatot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főigazgatójával, Dr. Révész Jánossal, aki elmondta, hogy a miskolci kórházakban minden a védekezéshez szükséges eszközökkel rendelkeznek, továbbá a dolgozók ellátása is biztosított, ezért a főigazgató úr kifejezett kérése volt, hogy most egy nélkülözhetetlen orvosi berendezés megvásárlásában segítsenek az ultrák.

A Szervezet Diósgyőri Szurkolói Csoportok, és a DSZK úgy döntött, hogy a szurkolók által összegyűjtött 4 millió forintból 3 millió forinttal támogatja a létfontosságú gép beszerezését, míg további 1 millió forintot, az eredeti céloknak megfelelően, közvetlenül az egészségügyben dolgozók támogatására fordítunk, amelynek formáját hamarosan be is jelentjük.

A munka nem áll le, folytatjuk, és továbbra is mindent megteszünk, hogy a lehető leghatásosabban álljunk kórházaink és az egészségügyben dolgozók mögött ebben a nehéz időszakban, ezért hamarosan egy újabb jelentős akciót hírdetünk meg!

Szurkolók Magyarországért - Diósgyőr"

Ultras Diósgyőr

 

Dr. Révész János elmondta, az utóbbi hetekben bebizonyosodott, hogy a miskolciak és a megye lakói össze tudnak fogni egy nemes cél érdekében. Ez tettekben is látszódik, hiszen a kórház sok támogatást kapott. Bízik benne, hogy a mostani időszak hamarosan lezárul, és az őszi szezont már zavartalanul meg tudják rendezni. 

ÉRTÜNK ÉLTEK, ÉRTÜNK HARCOLTOK!

 

Legfrissebb híreink