nb1.hu

Életbevágóan fontos meccsek várnak Szalai Ádámékra – reakció

Volt csapata ellen kapott lehetőséget a magyar válogatott.

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának záró mérkőzésén a Szalai Ádámmal felálló Mainz 0–0-s döntetlent játszott a magyar válogatott támadó egykori klubja, a Schalke 04 ellenében.

Szalai a kezdőben kapott helyet, és 72 percet töltött a pályán, azonban ő sem tudott betalálni a kevés helyzetet hozó meccsen.

A pontszerzés teljesen megérdemeltnek mondható a kiesés ellen menekülő Mainz részéről, hiszen a gelsenkircheniek is csak három kaput találó lövésük volt a mérkőzésen.

A Mainz első döntetlenjét játszotta a Bundesligában, és a 15. helyet foglalja el a táblázaton, öt ponttal megelőzve az osztályozós helyen álló Düsseldorfot.

A Mainz szakvezetője, Achim Beierlorzer így értékelte a hétvégi bajnokit csapata honlapjának

“Két nagyon szervezett csapat állt szemben egymással. Talán kicsit nagyobb esélyünk is volt a gólszerzésre, mint ellenfelünknek, de járhattunk volna rosszabbul is, és maradhattunk volna pont nélkül is.  A csapat megbízhatóbbá vált, kevés lehetőséget adtunk a Schalkénak. Ezt kell majd hoznunk jövőhéten is a Wolfsburg ellen. De a fiúk ezen dolgoznak, és megyünk tovább az úton. Ezt a publikum is díjazta, hihetetlen támogatást kaptunk ma is a szurkolóktól. Sikerült kivennünk Harit (Schalke középpályása és egyik legjobbja – a szerk.) a játékból, de ezzel a csapat szerkezete sem változott. A végén maradt a nulla a nevünk mellett, de ezzel az eredménnyel megmaradt az előnyünk a mögöttünk lévőktől és erre a játékra lehet építeni a jövőben. Ugyanígy dolgunk tovább.”

Szalai csapatának most következnek az igazi (alsóházi) rangadói, hiszen a Wolfsburg után, az utolsó helyezett Paderbornt fogadják, majd a közvetlen rivális Düsseldorf látogat Mainzba.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC