nb1.hu

Eldőlt, hogy Lanzafame visszatér-e még valaha játékosként Kispestre

Három országból már van ajánlata.

A török másodosztályú Adana Demirspornál futballozott az elmúlt fél évben Davide Lanzafame, aki 9 bajnokin 1 gólt szerzett. A támadó viszont nem marad a klubnál, és ez már hivatalos.

A váltás okairól a következőket mondta Lanzafame a Nemzeti Sportnak. A lap azzal indított, hogy a kevés játéklehetőség miatt távozik-e a csatár, aki ezt válaszolta:

„ Az is szerepet játszott benne, de volt nyomósabb érv: személyes okok miatt haza kellett térnem Olaszországba. Sajnos a családunkat sem kerülte el a koronavírus, volt egy rövidebb időszak, amelyet nehezen éltünk meg. Szinte mindenem a foci, de van valami, ami annál is előbbre való: az egészség. A mögöttünk levő napokban újra rádöbbentem, hogy az emberi életnél semmi sem fontosabb. Szerencsére a nehezén túl vagyunk, mindemellett nem baj, hogy ezekben a napokban itthon vagyok.”

Az olasz arról is beszélt, hogy Magyarországon nyitna futballiskolát:

 

„Hosszabb távon ott képzelem el a jövőnket. Többször elmondtam már, hogy Budapest a második otthonunkká vált. Imádtunk Pesten élni, ezért is vágyunk vissza. Lehet, hogy csak két év múlva, de azt is lehet, hogy már két hónap múlva ott leszünk.”

 

Arról is beszélt, szívesen futballozna is Magyarországon, de az kevés, ha csak ő akarja.

Ezután a Nemzeti Sport szembesítette egy korábbi kijelentésével?

„Kétszer ugyan visszavezetett az utam Kispestre, harmadszorra már ki van zárva”. 

„Tavaly augusztusban mondtam ezt, amikor elbúcsúztam a Honvédtól. Ezt továbbra is tartom. Nehéz erről beszélnem, mert a Honvédnál többet egy klub sem jelent nekem. Most is nagyon szurkolok azért, hogy a csapat feljebb kapaszkodjon a tabellán, mert nem a kiesés elkerüléséért, hanem dobogós helyezésért kellene küzdenie. Amikor kétezertizenkilenc nyarán visszatértem, kijelentettem, a pályafutásomat Kispesten szeretném befejezni, ezt komolyan is gondoltam. A sors aztán másként akarta, ezt el kellett fogadnom. A tulajdonosnak, Mendelényi Dánielnek mindazonáltal hálával tartozom, neki köszönhetem, hogy még egyszer magamra ölthettem a piros-fekete mezt. Szóval, futballistaként már biztosan nem fordulok meg Kispesten, de ki tudja, edzőként talán igen…”

A csatár azt is elárulta, hogy Olaszországból, Görögországból és Törökországból is volt már ajánlata, de mindegyiket megköszönte.

KORÁBBAN: KEDD: 20.59

Számos ajánlata van Davide Lanzafaménak – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC