nb1.hu

Eldőlt Eppel Márton sorsa

Legalábbis Belgiumban.

Egyelőre még Belgiumban várja a bajnokság esetleges folytatásáról szóló döntést Eppel Márton. A Cercle Bruges csatára jó állapotban van, de párjával úgy döntöttek, inkább hazajönnek, hisz a koronavírus-járvány miatt folyamatos a huzavona arról, mi legyen a szezon sorsa. 

Koronavírus: újabb javaslatok Belgiumban – NB1.hu

 

Más kérdés, hogy Eppel nem tudja pontosan, mit hoz a közeljövő az ő karrierjében – erről is nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

"Úgy érzem, a belga bajnokság nem folytatódik, a szerződésem június harmincadikán lejár, s mivel a Cercle Bruges vezetői nem kerestek meg, hogy hosszabbítsuk meg, szinte biztosan távozom.

 

Amikor tavaly elbúcsúztam a kazah Kajrat Almatitól, mindenképpen Nyugat-Európába szerettem volna kerülni, ez az álmom valóra is vált. Most az a fontos, hogy légiós maradjak. Nyitott vagyok bármire, de egyelőre nem szeretnék hazatérni. Fontos, hogy milyen erősségű csapat keres meg, milyen anyagi lehetőségekkel, és az is lényeges, milyen városba kerülök – Almati például lenyűgözött. A feltételek összképe alapján döntök majd, hová írok alá" – mondta, hozzátéve, hogy az a legfontosabb, hogy júniusig csapatot találjon.

A 28 éves támadó pozitívan értékeli az ott töltött szűk fél évet, mint elárulta, örül, hogy sikerült bizonyítania. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC