El: elindult a Fradi, megvan a bíró is

A magyar kluboknak szép emlékei lehetnek a sporiról.

Forrás: fradi.hu

Szerda reggel elindult Bulgáriába a Ferencváros, este már edzést is vezényel Rebrov.

A labdarúgók reggel 8 órakor találkoztak az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban, majd közösen reggeliztek. Ezután busszal közelítették meg a Liszt Ferenc Repülőteret, ahol 10 óra körül szálltak fel a Várnába tartó repülőgépre. A landolás után ismét buszra szállnak, így utaznak el a meccs helyszínéül szolgáló Razgradba.

Koraeste Sergei Rebrov és egy Fradi-játékos, sajtótájékoztatón vesz majd rész, ezután kerül sor az edzésre a Ludogorec Arénában. Varga Roland ezt mondta el az indulás előtt a FradiMédiának:

,,Nagyon várjuk már a holnapi napot! Tudjuk, hogy miért megyünk: szeretnénk győzelemmel lezárni ezt a remek évet a nemzetközi porondon!"

Az UEFA kijelölte a sorsdöntő összecsapás játékvezetőjét, a szlovén Matej Jug vezeti majd a meccset, segítői Matej Žunič és Grega Kordež lesznek, míg a negyedik játékvezetőnek Nejc Kajtazović-ot választották. A 39 éves bíró tapasztaltnak számít nemzetközi szinten, 12 BL és 23 El csoportmeccs mellett, számos selejtezőt, illetve válogatott meccset is vezetett már. A magyar kluboknak szép emlékei lehetnek róla, hiszen a Győr 3-1-es nyitrai diadalát és a Videoton 1-1-es maribori párharcát is ő vezette.

Legfrissebb híreink