nb1.hu

Egzotikus országon belül váltott csapatot a Puskás Akadémia volt védője

Loki elleni meccsen mutatkozott be az NB I-ben.

Még 2014-ben történt, egészen pontosan augusztus 9-én, hogy a DVSC-Puskás Akadémia (2-0) mérkőzésen a felcsútiaknál a védelemben helyet kapott egy bizonyos Kelic Renato 34 perc erejéig. A következő fordulókban egyre több bizonyítási lehetőséget kapott a védő, aki egészen  2016. április 9-ig stabil kezdőjátékosnak számított.

Eddigi utolsó mérkőzését az Újpest ellen játszotta a Puskás Akadémiában és az NB I-ben, annak a találkozónak 2-2 lett a végeredménye. Kelic 51 NB I-es mérkőzés után intett búcsút Magyarországnak.

Egyébként az olasz Padova csapatából igazolt Felcsútra, ahonnan a román Universitatea Craiova lett a következő csapata, itt 87 bajnokin lépett pályára, 2 gólt is szerezve. Innen a horvát Cibalia lett a következő állomása, majd a thaiföldi Buriram Unitednél gondolták úgy, hogy szükségük van rá, 12 mérkőzésen 3 gólt szerezve hálálta meg a bizalmat.

Most ismét csapatot váltott, mégpedig az egzotikus Thaiföldön belül, mert Chonburi FC szerződtette tegnap. Új csapata a 16 csapatos bajnokságban jelenleg a 8. helyen áll.

Jelenlegi piaci értékét 675 ezer euróra becsülik a védőnek.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC