nb1.hu

Egyszerűbb, ha soha többet senki nem mehet meccsre Magyarországon!

Budapest - Így nézhetitek meg élőben a zárt kapusra tervezett Vasas-Honvédot.

A cikk alján lévő közleményt kaptunk a Vasastól. Fontos hangsúlyozni, az angyalföldiek azt és úgy teszik, amit tehetnek, a piros-kékek vezetőinél senki nem áll ki jobban a szurkolóiékért Magyarországon. De az, amit a hatóságok tesznek, az egész egyszerűen nevetséges. A Balmazújváros-Cegléd mérkőzés is zárt kapus volt, meg a Honvéd-Dorog, Honvéd-Csákvár meccs is. El tudja valaki képzelni, hogy bárki azért megy ki a mínusz 500 fokban szombat reggel a világ végére, hogy agyonverjen mindenkit egy edzőmeccsen? Vagy bárkit?
 
Tehát az van, hogy szombaton lesz egy Vasas-Honvéd edzőmeccs, amire sok néző kimenne, ehelyett itt van az újabb szívózás a hatalom részéről. És akkor egy kis segítség, amit ugye a Vasas-szurkolók már régen tudnak: a képen balra, a kapu mögött, simán belátni az utcáról, ráadásul az egész pályát…
 
 
Íme, a Vasas közleménye:
 
"Felhívjuk minden angyalföldi és kispesti szurkoló figyelmét arra (előbbiek ezt pontosan tudják), hogy a kapu mögött simán belátni a kerítésnél. Nyilván jobb lesz, hogy az utcán állnak majd egymás ellen a különböző csapatok drukkerei, mintha benn a létesítményben…
 
"- Hétfőn elkezdődött a hatósági engedélyeztetése a szombati Vasas – Honvéd felkészülési mérkőzésnek – tájékoztatta honlapunkat Keresztúri András, technikai igazgató.
 
Mint ismeret, a Mészöly műfüves pálya NB I-es mérkőzés megrendezésére nincs engedélyezve, függetlenül attól, hogy bajnoki, vagy edzőmérkőzésről van szó.
 
Másrészt a helyszínen – a fémszerkezetes lelátón –, a hazai és vendégszurkolók elkülönítése biztonsági kockázatot jelent.
 
Ezért minden NB I-es csapatok közötti meccset külön engedélyeztetni kell a rendőrséggel, az ÁNTSZ-szel és a Katasztrófavédelmi Hatósággal.
 
Végső döntés várhatóan csütörtök délután, a hatósági bejárás után születik. Ha úgy határoznak a szakemberek, hogy nézők előtt rendezhetik meg a találkozót, akkor 124 hazai és 60 vendégszurkoló előtt rendezhetik meg a mérkőzés. Ez esetben a Honvéd drukkereket csak a Béke út felől, a Shell benzinkút melletti ideiglenes bejáraton engedik be, míg a Vasas szimpatizánsokat a Hajdú utcai autós bejáron keresztül.
 
Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy amennyiben lehetnek drukkerek a nézőtéren, személygépjárművel akkor sem lehet majd behajtani sporttelepre. 
 
Pozitív hatósági döntés esetében azt is kérik a rendezők, hogy aki a nézőtérről szeretné megtekinteni a találkozót, az időben jöjjön ki a pályára, mivel érkezési sorrendben, karszalaggal, csak megengedett számú nézőt engednek be a biztonságiak.
 
A Vasas FC vezetése bízik a hatóságok kedvező elbírálásában, és abban, hogy nézők előtt, biztonságos körülmények között sikerül lebonyolítani a két patinás klub felkészülési mérkőzését."     
 
 

Döntöttek a kispesti próbjátékosokról – NB1.hu

Döntöttek a kispesti próbajátékosokról

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC