nb1.hu

Egyre közelebb az európai elithez a nagyot küzdő Haladás – reakció

Igaz, már nem juthat tovább a futsal BL-ben.

Második mérkőzését is elvesztette a Haladás a futsal Bajnokok Ligája elitkörében: csütörtökön a Levante együttesétől kapott ki 3-2-re Lisszabonban, és így eldőlt, hogy nem juthat tovább – jelezte az MTI.

A spanyol gárda az első félidőben kétgólos előnyre tett szert, s bár a magyarok a másodikban egyenlíteni tudtak, a hajrában esett találat a Levante javára döntötte el az összecsapást.

A szombathelyiek a szerdai első fordulóban a házigazda Benficától szenvedtek 8-3-as vereséget, szombaton a harmadik körben pedig az ukrán Uragan lesz az ellenfelük.

Az elitkör négy csoportgyőztese jut a négyes döntőbe.
 

Juanra Calvo vezetőedző reakciója: „Tegnap az első félidőben nem játszottunk jól a Benfica ellen, de utána remekül teljesítettünk, ma pedig a tavalyi spanyol döntős ellen nagyszerűek voltak a fiúk. Sokat fejlődtünk, és nagyon örülök, hogy egy ilyen együttes ellen megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek. Úgy gondolom, hogy még egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz a célunkhoz, hogy Európában is megálljuk a helyünket a topcsapatok között, és egyre jobbak legyünk”

Futsal Bajnokok Ligája, elitkör, D csoport, 2. forduló:
Levante (spanyol)-Haladás 3-2 (2-0)

gól: Amessaoud (14.), Araca (17.), Gallo (38.), illetve Sipos (22.), Amessaoud (30., öngól)

további eredmény:
Benfica (portugál)-Uragan (ukrán) 4-0 (3-0)

Az állás: 1. Benfica 6 pont, 2. Levante 3 (6-7), 3. Uragan 3 (5-7), 4. Haladás 0

Az 1. forduló eredményei:
Benfica-Haladás 8-3
Uragan (ukrán)-Levante (spanyol 5-3

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC