Egyetlen stadion sem tudta, vagy akarta befogadni Budapesten az Újpestet

Budapest – A rekonstrukciónak az Újpest FC csak passzív szemlélője.

Forrás: Stadion Kft

Számtalan téves-és félinformáció látott napvilágot az elmúlt napokban a Szusza Ferenc Stadion rekonstrukciójával, illetve azzal kapcsolatban, hogy az Újpest mikor és milyen feltételekkel költözhet végre vissza a Megyeri útra. Mint ahogy azzal kapcsolatban is jelentek meg téves állítások és feltételezések, hogy miért kénytelenek a hazai meccseiket ideiglenesen Kecskeméten rendezni a lila-fehérek. A tisztán látás érdekében az Újpest FC ügyvezető igazgatóját, dr. Gyarmati Esztert árult el részleteket. 

 

„Az Illovszky Stadion felújítása miatt nem volt lehetséges, hogy továbbra is ott rendezzük hazai mérkőzéseinket, pedig ez egy nagyon jó megoldás volt, közel Újpesthez. Ezúton is szeretném megköszönni Markovits Lászlónak a segítő együttműködését. A megoldás keresése során minden követ megmozgattunk, és minden szóba jöhető lehetőséget megvizsgáltunk, de sajnos Budapesten és az agglomerációban egyetlen stadion sem tud, vagy nem akar bennünket befogadni ebben az időszakban. Vagy azért, mert az MLSZ szigorú előírásai miatt nem alkalmasak NB I-es mérkőzés rendezésére, vagy azért, mert nincs szabad kapacitásuk, vagy egyéb okok miatt. Ugyanakkor azt is szeretném elmondani, hogy Kecskeméten nagyon barátságosan fogadtak minket, és ezért csak köszönettel tartozunk a Széktói Stadion üzemeltetőinek”– mondta az ujpestfc.hu-nak dr. Gyarmati Eszter.

 

„Hát igen, bár az eredeti terveket sem ismerjük részletesen, ugyanis a felújítási munkálatokat nem mi rendeltük meg, hanem a stadion vagyonkezelője, a Nemzeti Sport Központok, és ők döntötték el, hogy mit és milyen módon újítanak fel a stadionban. Ha minden az eredeti tervek szerint halad, akkor most nem lenne probléma. A stadion átadási határideje sajnos már többször módosult, és igazság szerint még nem értesítettek minket hivatalosan a létesítmény átadásának időpontjáról. De amit még nagyon fontosnak tartok tisztázni, hogy ennek a rekonstrukciónak az Újpest FC csak passzív szemlélője, és információkat is csak csepegtetve kapunk az illetékesektől. A Szusza Ferenc Stadion ugyanis állami tulajdon, vagyonkezelője a Nemzeti Sport Központok (NSK), amely az UTE-vel áll szerződésben a stadion felújításáról. Az Újpest FC eddig is csak bérelte a létesítményt, és ez reményeink szerint a későbbiekben is így lesz. Ám, hogy az átadást követően majd kitől és pontosan milyen feltételekkel kerül ismét hozzánk, az egyelőre még nem ismert”– tette hozzá az Újpest FC ügyvezető igazgatója.

 

„2013 novemberében Őze István, az UTE elnöke írásban nyilatkozott arról, hogy a stadiont és a hozzá tartozó épületeket kizárólag az NB I-es csapat fogja használni, és az UTE átadja az NB I-es csapatot működtető gazdasági társaságnak (a szándéknyilatkozatot alább olvashatják) a használati jogot a vagyonkezeléshez rendelt összes forrással együtt, amely szándékát nem olyan régen egy nyilvános interjúban is megerősítette. A probléma csak az, hogy ezt követően részt vettünk egy három oldalú egyeztetésen (a harmadik fél az NSK volt - a szerk.), ahol Őze úr kijelentette: még az is lehet, hogy meggondolja magát, és igényt tarthat olyan helységekre, épületekre is, amelynek használatáról korábban már megállapodtunk. Klubunk érdekei azt kívánják, hogy csak az eredeti megállapodás szerint szerződjünk, mert csak így tudjuk biztosítani a tervszerű és magas szintű munka folytatását, az NB I-es csapat igényeinek maximális kielégítését.”

 

Itt tart tehát az ügy jelenleg. Ami biztos: november 5-én Kecskeméten fogadja az éllovas Vasas csapatát az Újpest, méghozzá abban a reményben, hogy legkésőbb tavasszal már újra a Szuszában, léphetnek pályára. 

Legfrissebb híreink