Egyből szurkolhat a Fradi a Vasasnak - videó

Budapest - Egerszegi, Nagy és Leandro nyilatkozata.

Forrás: Vasas FC

Örülhetnek a Vasasnál, hiszen remek vételnek bizonyult a lengyel másodosztályú Miedz Legnicától megszerzett Egerszegi Tamás, a középpályás ugyanis az előző öt NB I-es fordulóban négy gólt szerzett, legutóbb szombat este a Groupama Arénában volt eredményes. A 26 éves játékos a DIGI Sport híradójának azt mondta, csapatának a Ferencváros elleni döntetlennel nagyobb lett az önbizalma, és reméli, hogy a Videoton ellen három pontot szerez majd a Vasas. A Fradi hátvédje, Leandro együttese győzelme mellett abban is bízik, hogy a Videoton hibázni fog.
 
„Egy játékosnak mindig hinnie kell abban, hogy gólt szerez, szóval persze, hogy most is hittem benne. Mindenféleképpen kellenek a pontok még, ez az iksz egy nagy bravúr volt, úgyhogy mindenkinek az önbizalma kicsit feljebb ment. Legközelebb egy másik erős csapat jön hozzánk, a Videoton, és a maximumot kell nyújtanunk, ha pontot, még inkább pontokat szeretnénk szerezni” - nyilatkozta a Sport24-nek Egerszegi Tamás, akinek a nagy csatában még az orra is beszakadt a Groupama Arénában, a gólt is sérülten szerezte.
 
 

 
A Vasasnak ez a pont nagyon fontos a bennmaradásért vívott harcban, Nagy Gergely, a Vasas kapusa reméli, a hajrádöntetlen tartást ad az együttesnek. „Óriási jelentősége van annak, hogy a hosszabbításban tudtunk egyenlíteni, nagyon remélem, hogy ebből tudunk majd meríteni a következő meccsekre. Bár ezt mondtam a debreceni győzelmünk után is, de utána a Pakstól sajnos kikaptunk otthon, mondjuk akkor rosszabbul is játszottunk. De azért itt, a Groupamában pontot szerezni mindig egy nagy élmény.”
 
És ami a Vasasnak bravúr, az a Fradinak kudarc. „Meg kell találni az okokat, keményen edzeni, még van hátra három meccs, nem adjuk fel, megpróbáljuk megnyerni a hátralévő mérkőzéseket. Drukkolunk, hogy a Vidi is hibázzon. Az egész bajnokság ilyen volt, tudtunk, hogy végig ez fog menni, s hogy valószínűleg az utolsó meccs fogja az aranyérem sorsát eldönteni. Most a fehérváriak vannak lépéselőnyben, de reméljük, jövő héten már mi leszünk ismét az élen” – fogalmazott Leandro De Almeida, az FTC játékosa.
 

Legfrissebb híreink