nb1.hu

Egy mutatóban teljesen a mezőny fölé nőtt a ZTE

Hosszútávon jól járhatnak a zalaiak.

Az élvonalbeli bajnokságok és csapatok U21-es focistáinak játékperceit vizsgálta a kimutatásában, a a svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES). Az idei szezonban az UEFA U21 korosztályba az 1998 született játékosok tartoznak.

Az NB I-ben átlagosan 5,1 százalék az U21-es labdarúgók aránya, egyedül Zalaegerszegen haladja meg ez a 10%-ot, 17,5 %-nyi U21-es játékperccel rendelkeznek a zalaiak.

A fiatalok játékperceinek egy része az 1999-es születésű alapemberhez, Bolla Bendegúzhoz köthető, aki rendre kezdőként kap lehetőséget. A magas értékhez még az 1998-as Demjén Patrik járul hozzá, aki Bollához hasonlóan tagja az U21-es Európa-bajnokságra készülő válogatott keretének.

Bolla így nyilatkozott erről a ztefc.hu-nak:

,,Én is olvastam ezt a hírt, örültem neki, és a klubnak is köszönettel tartozom azért a bizalomért, amit kapok, hiszen tulajdonképpen a sérülésemet leszámítva végig játszottam. Próbálom meghálálni a bizalmat a játékommal, és hozzásegíteni a csapatot a kitűzött cél, a bennmaradás eléréshez. Ez, hogy még fiatal vagyok, nem helyezett rám különösebb nyomást, és különben sem gondolom úgy, hogy a fiatalok játszatása hátrányt jelentene bármelyik csapatnak is, sőt, hosszútávon előnyös is."

A fiatal játékos úgy érzi, hogy már sikerült felvennie az NB I ritmusát:

,,Jó érzés, hogy újra csapatszinten edzhetünk és egymás között játszhatunk is, hosszú volt a kihagyás, ezt az első edzéseken én is éreztem. Örülök neki, hogy lesz folytatás, még van három hetünk, szerintem ez elegendő lesz, hogy formába lendüljünk és kiharcoljuk az élvonalbeli tagság megőrzését az utolsó nyolc fordulóban."

Bollán és Demjénen kívül U21-esként Köcse Bence és Hegedüs Olivér is tagja a felnőtt csapatnak, valamint rendszeres edzéslehetőséget kapnak az első keretnél további U19-es játékosok is.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC