nb1.hu

Egy hónap után: megszólalt a Vidi új kapusedzője

Felsorakoztak a tanítványai a startvonalra.

Egy hónappal ezelőtt került bejelentésre, hogy az az Elbert András lett a MOL Fehérvár FC kapusedzője, aki korábban két évig dolgozott együtt Michael Boris vezetőedzővel az MTK-nál.

Elbert András 1972. augusztus 28-án született Budapesten. Legnagyobb sikerét játékosként Kispesten érte el, ahol 1993-ban kerettag volt az aranyérmes Budapest Honvédban. Később több NB II-es együttesben is megfordult, majd viszonylag fiatalon, 28 évesen kezdett el edzőkösdni. A budapesti Goldball csapatánál pályaedzőként és kapusedzőként is tevékenykedett, 2006-tól pedig 12 éven át Kuvaitban dolgozott, ahol először gyerekekkel, később pedig felnőtt kapusokkal foglalkozott. Kuvaiti klubcsapatok mellett a kuvaiti futsal válogatott kapusedzőjeként is dolgozott. Három kapusa került be a felnőtt válogatott keretébe, további három kapusa pedig olimpiai válogatott lett Kuvaitban. Külföldi csapataival számos kupadöntőt vívott meg, melyek során Trónörökös-, és Ligakupa-győztes is lett. Rendszeresen részt vesz Európa legnagyobb kapusedzői konferenciáján, legutóbb néhány hete Portóban járt több magyar kollégájával együtt. 

Elberttel a Vidi holnlapja készített terjedelmes interjút, ebből idézünk:

„Egy hónapja dolgozol együtt a Vidi kapusaival, milyen velük a munka?
Amikor elkezdtük a közös munkát a kapusokkal, elmondtam nekik, hogy mindenki ugyanarról a startvonalról indul, vágjunk bele a munkába és legyen egy egészséges verseny közöttük. Próbáltam edzésmódszer és terhelés terén is újítani, remélem, hogy ez pozitív hatással lesz a kapusok teljesítményére. Mindenki profin dolgozik, és a hangulat is remek az edzéseinken.

Nagyban segíti a munkádat az is, hogy a közös munka Michael Borissal közel sem új számodra?
Két évet dolgoztunk együtt az MTK-nál, ahol nagyon intenzív munkát végeztünk. Az első pillanattól éreztük, hogy egy hullámhosszon vagyunk a munkamorálban, munkasebességben egyaránt, ami nagyon fontos egy stábon belül. A sikerek alapja az, hogy stábon belül meglegyen a kohézió, és a mosónőtől a vezetőedzőig mindenki egy hajóban evezzen. Ez a Vidinél egyértelműen megvan, remélem, hogy ez az eredményességen is meglátszik majd. Keylor Navas, Hugo Lloris, Yann Sommer, Marc-André ter Stegen, Gianluigi Buffon. Vannak olyan kapusok, akik nagyon hasonlítanak arra, amit én is szeretnék a kapusainktól látni. Kedvencem nincs, de talán az említett öt név áll a legközelebb ahhoz a stílushoz, amit én szeretek.

Milyen célokkal érkeztél Fehérvárra?
A legfőbb célom az, hogy megfeleljünk az elvárásoknak, amik magasak, de ez a szép kihívás. Ehhez olyan szintre kell vinnünk a kapusokat, hogy ők is hozzátegyenek a csapat eredményességéhez a teljesítményükkel. Megtiszteltetés a Vidiben dolgozni, ezért dolgoztam eddig, hogy egy ilyen klubnál kapjak lehetőséget. Szeretnék minél tovább és minél eredményesebben dolgozni Fehérváron.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC