nb1.hu

Edzőmeccs: meglepő helyen tűntek fel a Vidi kapusai

Sok helyzetet hozott a találkozó.

Ercsi Kinizsi SE-MOL Fehérvár 0-1 (0-0)
gólszerző:
Alef 

A következő szezonra készülő Vidi edzőmeccset játszott vasárnap délután az Ercsi otthonában. Szabics Imre több fiatalnak is lehetőséget adott az összecsapáson. Érdekesség, hogy az első félidőben az eredetileg kapus Dala csatárként bizonyíthatott. A második félidőben hasonló történt meg Kovács Dániellel.

Íme a MOL Fehérvár közleménye a találkozóról:

"Vasárnap délután nagyszerű időben, telt ház előtt látta vendégül a Megye I-es bajnokság bronzérmes együttese, az Ercsi Kinizsi SE a Vidit felkészülési mérkőzésen. Csapatunkban sok fiatal játékos kapott bizonyítási lehetőséget Szabics Imre vezetőedzőtől, aki az első félidőben a Gundel-Takács – Kojnok, Vágó, Horváth, Gulyás – Papp, Kovács I., Pinto, Petrjak – Kovács B., Dala kezdőt küldte a pályára. NB III-as együttesünk fiatal kapusa, Dala Martin csatárként szerepelt az első játékrészben, és csapatunk egyik legveszélyesebb játékosa volt.

A 10. percben Papp Marcell közeli lövését védte bravúrral a hazaiak kapusa, majd egy perccel később Gundel-Takács ért a 16-oson kívül kézzel a labdához, a 17 méteres szabadrúgást Klausz lőtte alig kapu mellé. A 12. minutumban egy szélről érkező beadást Dala Martin fejelt kapura, Andrejev nagyot védett. Félóra telt el a meccsből, amikor a hazaiak támadója, Jerzsabek került helyzetbe, 9 méterről azonban kapu fölé lőtt. A túloldalon Papp lapos lövését védte magabiztosan a kapus, majd a 35. percben Kovács István gyönyörű cselekkel tört be a jobb szélről, Dalát hozta helyzetbe, 5 méteres lövését a gólvonal elől ütötte ki Andrejev.

Két perccel a szünet előtt ismét Dala veszélyeztetett, ezúttal 18 méterről lőtt alig kapu fölé. Szünetben 0-0-ás eredménnyel vonultak az öltözőbe a csapatok. 

A második félidőben csapatunk a Dala – Kövesdi, Dinnyés, Alef, Horváth B. – Dárdai, Houri, Evandro, Bourard – Kovács D., Tóth T. felállásban játszott, és a 49. percben Evandro távoli bombája a felső lécen csattant, majd Tóth Tamás Vid közeli ziccere akadt el a hazai csapat kapusában. Az 55. minutumban a csatárként szereplő Kovács Dániel találta telibe 7 méterről a bal kapufát. Ebben a játékrészben is több szép megoldást láthatott a lelkes publikum, a nézők pedig rendre tapssal jutalmazták ezeket a megmozdulásokat. A 80. percben az Ercsi cserekapusa, Hodula kapott nagy tapsot, óriási bravúrral védte ugyanis Evandro közeli fejesét. 

A 89. percben egy gyors hazai kontra végén Dalának kellett nagyot védenie, egy 12 méteres életerős lövést tornázott ki fiatal kapusunk a léc alól. Ezzel azonban még nem volt vége, a túloldalon Bourard ívelt kapu elé egy szabadrúgást, Dinnyés közeli fejesét védte hatalmas bravúrral Hodula. A szögletet követően Evandro még a felső lécet találta telibe, a kipattanót Alef közelről a kapuba fejelte (0-1). A középkezdésre már nem is maradt idő, csapatunk 1-0-ra győzött Ercsiben."

FRISSÍTÉS:

20.52:

Szabics Imre elmondta, miért lettek csatárok a kapusok – reakciók – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC