nb1.hu

Edzői nyilatkozatok a Magyar Kupa szerdai meccseiről

Magyarország - MK: értékeltek az edzők. Böde a Bundesligában?

A mai Magyar Kupa meccsek gólszerzői, összefoglalói a linkre kattintva érhetőek el

 

 

MK-sorsolás: csak a döntőben találkozhat a Fradi és az Újpest

 

 

Videoton-Ferecncváros 1-2, továbbjutott a Ferencváros, 2-2-vel, idegenben lőtt több góllal

 

Horváth Ferenc: – A futball ilyen, sajnos. Mindkét meccset jól megkomponáltuk, három félidőben álltunk továbbjutásra. Kiestünk úgy, hogy valaki véletlenül beleér kézzel a labdába, majd a kapusunkról bepattant a tizenegyes. A Puskás Akadémia ellen az utolsó percben nyertünk, az nagyon jó győzelem volt, így kikapni és kiesni viszont nagyon rossz.

 

 

Thomas Doll: – A Videoton is nagyon keményen harcolt, sokat tett azért, hogy megpróbáljon továbbjutni. Mindkét gárda keményen harcolt, igazi kupameccs volt, majdnem egy döntő. Az első perctől támadtunk, ellenfelünk első helyzetéből gólt szerzett. Utána nagyon kemény dolgunk volt, hogy feltörjük a fehérváriak védelmét. Azt kívántam volna, hogy mindkét csapat bejusson a fináléba. Az elmúlt két hétben rosszul, rossz ütemben játszottunk, nem találtuk a labdát, de úgy vélem, a Honvéd elleni vereség után méltó választ adtunk. Böde Dani a Bundesligában? Simán megállná a helyét. Sőt, Robert Lewandowskinak nem jutna hely mellette a Bayernnél, kiszorítaná őt. De ne aggódjanak, nem adjuk el!

 

 

Kozármisleny-Békéscsaba 1-1, továbbjutott a Békéscsaba 3-2-es összesítéssel

 

 

Németh Zsolt (Kozármisleny): – Csapatom játszott NB I-es szintű futballt, a Békéscsaba csak a védekezéssel foglalkozott. Ezúttal nem volt szerencsénk, a kupában további sok sikert kívánok a Békéscsabának.

 

 

Zoran Szpisljak (Békéscsaba): – Elsősorban szeretnék gratulálni a Kozármislenynek, hiszen a klub kiemelkedően teljesített a kupában és most is megmutatta, hogy ebben a sorozatban nincsenek kiemelt csapatok. Igazi labdarúgó fesztivált teremtettek a helyi szurkolók, számunkra is élmény volt itt játszani. Dicséret illeti a csapatomat is, amely a karneváli körülmények ellenére fegyelmezett volt és kiharcolta a továbbjutást. Örömmel várjuk az elődöntőt! (1912elore.hu)

 

 

 

 

Tiszaújváros-Újpest 0-2, Továbbjutott az Újpest 10-1-es összesítéssel

 

 

Bocsi Zoltán (Tiszaújváros): – Büszke vagyok csapatomra, mert így ki lehet esni egy nagynevű ellenféllel szemben. Noha kettős vereséget szenvedtünk az Újpesttől, különösebb szégyenkezésre nincs okunk. Ezek után teljes mellszélességgel a bajnokságra kell koncentrálnunk.

 

 

A mérkőzés után Nebojsa Vignjevic vezetőedzőnk nyilatkozatában először is gratulált az ellenfélnek a kiváló helytállásáért és sok sikert kívánt a Tisza parti együttesnek a továbbiakban. Vignjevics szerint nem volt könnyű a 8-1-es első összecsapás után felpörögni a mai napra, és emiatt nem is sikerült mindent kihozni a fiúkból a pályán. Mindamellett elégedett a végeredménnyel és minden erejével azon lesz, hogy a soron következő ellenfélen is túljutva csapatunk bejusson a döntőbe, ahonnan pedig már nem szeretne üres kézzel távozni. (ujpestfc.hu)

 

 

FIFA-világranglista: a magyar válogatott a 19. helyen

 

 

Dárdai Pál: két különböző félidő, igazi munkás siker

 

 

Az egyik liverpooli újság arra kéri a drukkereket, hogy szavazzanak Bogdán Ádám sorsáról. Ha nektek is van kedvetek voksolni, akkor a linkre kattintva megtaláltok minden tudnivalót

 

 

Lehet, hogy változtat a Fradi edzője a Vidi ellen, mert túl sokan veregetik a játékosok vállát

 

 

Szalaiékat piróval támadták a Wolfsburg ultrái – VIDEÓ

 

 

Büntessetek még! Ez most tényleg komoly, MLSZ? Vagy a gyíkemberek bosszújától fél a Fegyelmi Bizottság?

 

 

MK: Micsoda debütálás! Takács Tamás mesterhármassal Loki-henger a Szpari ellen

 

 

Nézők nélküli Európa-bajnokság?

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC