Eddigi legjobb szezonját futja a Paks csatára

Evés közben jön meg az étvágy.

Forrás: paksifc.hu

A PAKS AZ ALÁBBI INTERJÚT KÉSZÍTETTE ÁDÁM MARTINNAL:

„Nem húzom be a kéziféket, nyomom, ameddig bírom…”

A 2021/22-es bajnokságból már tizenhárom fordulót abszolváltunk, tehát erőteljesen közeledünk a szezon feléhez. És bizony a tavalyi kiírás után idén ismét fél szemünk a góllövő listán tathatjuk, hiszen ezúttal is hetek óta PAKSI FC-s játékossal kezdődik a névsor. A múlt évadban Hahn János személyében gólkirályunk lett, most ugyan messze van még a harmincharmadik forduló, de az mindenképpen elmondható, Ádám Martin kiváló kezdésével bejelentkezett a címért.
 
Erőcsatárunk tizenhárom összecsapás alatt kilenc találatot jegyez, és tette mindezt ráadásul kilenc különböző találkozónk alkalmával. Ádám csak a Mezőkövesdnek (oda-vissza), a Honvédnak és a Ferencvárosnak nem talált be az idén, egyelőre... Az összes többi mérkőzésünkön jött tehát a gól Martintól. „Boldog vagyok, hogy már ennyi gólnál járok. Külön öröm, hogy szinte minden meccsünkön eredményes tudtam lenni, és nem egyszer szereztem mondjuk hármat, aztán négy meccsig semmi. Persze jó lenne már egyszer duplázni, de nem vagyok telhetetlen, pedig a helyzeteim megvannak. Jó érzés vezetni a góllövő listát, plusz önbizalmat ad, és természetesen folyton azon vagyok, hogy gyarapítsam találataim számát, amivel a csapatot is segítem” - így góljairól huszonhét éves támadónk.

Az egykori U21-es válogatott csatárunk tavaly nyolc bajnoki gólig jutott paksi zöld-fehér szerelésünkben, előtte Kaposváron ötöt lőtt, majd még egy évvel korábban a Vasas és a Rákóczi színeiben közösen tizenegyszer volt eredményes, viszont akkor az NBII-es mezőnyben. Még visszább nyúlva, Angyalföldön még kettő két-, egy hétgólos OTP Bank Liga szezont produkált. Ebből adódik, Martin már most a legeredményesebb szezonját írja. „Pont nemrég néztem én is, és végtelen boldog vagyok, hogy már a félidő előtt itt tartok. Nem húzom ugyanakkor be a kéziféket!” 
 
Na, de hol lehet a vége? „Nem tudom, az csak májusban derül majd ki. Úgy ugrottunk neki a szezonnak, hogy a tizenöt gólt jó lenne elérni, de mivel ilyen jól sikerült a bajnokság első része, ez a szám már azért emelkedett. Meglátjuk, meddig érek, biztos lesznek nehezebb időszakok, ahogy a csapat életében is volt nemrég. Egy biztos, nyomom, amíg bírom, amennyi benne van, dupláznék és tripláznék is egy meccs alkalmával. A legfontosabb ugyanakkor a klub jó szereplése” - fogalmazott tizenhatos számú játékosunk.
 
Végül pár további érdekesség: erőcsatárunk kilenc találatából nyolc alakalommal csapatunk első gólját szerezte az adott mérkőzés folyamán, ebből kétszer csak Ő bizonyult sikeresnek gárdánkból. Négy alkalommal is Bognár Istvántól kapta a labdát, hétszer lábbal és mindösszesen kétszer fejjel volt eredményes. Büntetőt még nem hibázott, kettőből kettő sikeres tizenegyesnél jár.
 
Így tovább, Martin! Hajrá, Paks! A magyar csapat!"

Legfrissebb híreink