nb1.hu

Eddig hibátlan a Fradi új edzője

Ismét győztek a zöld-fehérek.

ÍME, AZ FTC BESZÁMOLÓJA A MAI EDZŐMECCSRŐL:

"A Legia Warszawa elleni 2-0-s győzelem után az ausztriai Kufsteinben, a bolgár Ludogorec Razgrad ellen játszotta második felkészülési mérkőzését. A mieink a Szécsi – Wingo, Blazic, Dvali, Civic – Vécsei, Haratin – Gera, Tokmac, Uzuni – Mmaee kezdővel léptek pályára.

I. félidő

Habár a két csapat az elmúlt években már többször is találkozott (Bajnokok Ligája-selejtező, Európa Liga csoportkör), az első néhány percet egymás megismerésével töltötték a felek.

Egészen a nyolcadik percig kellett várni az első helyzetre, amikor Tekpetey kapta a labdát a balszélen, majd befelé indulva lőtt, de próbálkozása messze elkerülte Szécsi kapuját. Hat perccel később mi is támadásba lendültünk: Blazic tanári keresztlabdája után Civic centerezett, a középen menteni igyekvő védő rosszul találta el a labdát, amire Gera akart lecsapni, de egy bolgár védő szerelte őt.

A 23. percben ismét bosnyák védőnk volt főszerepben: remekül ívelt középre, ahol megállíthatatlanul érkezett Uzuni, és egy ellentmondást nem tűrő fejessel megszerezte a vezetést (1-0). A félidő vége előtt három perccel Souza lapos lövését védte Szécsi. Tekpetey megsérült a játékrész végén, ezért az ápolásával ért véget az első játékrész.

II. félidő

A szünetben egy helyen változtatott Peter Stöger: Szécsi Gergő helyét Varga Ádám vette át. Alig három perccel a kezdés után komoly helyzetbe kerülhetett volna Wanderson, de Dvali egy kiváló szereléssel hatástalanította a bolgár támadást.

A 60. percben teljes sorcserét hajtott végre vezetőedzőnk: a félidőben pályára lépő Varga Ádám kivételével mindenki elhagyta a pályát, helyükre Nagy Olivér, Iyinbor Patrick, Csontos Dominik, Zyen Jones – Redzic Damir, Katona Bálint, Aissa Laidouni, Hajdú Roland – Franck Boli és Roko Baturina érkezett.

Két perccel később Keseru és Tchibota játszott össze, de a kongói játékos jócskán célt tévesztett. A 67. percben Jones okos passzal ugratta ki a csapatkapitányi karszalagot viselő Bolit, de az elefántcsontparti támadó hiába centerezett, a bolgár védelem résen volt. A 73. percben ismét a mienk voltak támadásban: Jones kapta a labdát a bal oldalon, majd szépen lőtte középre a labdát, ahol érkezett Boli, aki egyből a kapuba lőtt (2-0). A 81. percben Sotiriou révén szépítettek a bolgárok, ám hat perccel később érkezett Laidouni, aki beállította a 3-1-es végeredményt!

Férfi labdarúgás, felkészülési mérkőzés
FTC – Ludogorec Razgrad 3-1 (1-0)
Ausztria, Kufstein
I. félidő
FTC:
Szécsi (Varga Ádám, a félidőben) – Wingo, Blazic, Dvali, Civic – Vécsei, Haratin – Gera, Tokmac, Uzuni – Mmaee
A 60. perctől: Varga Ádám – Nagy Olivér, Iyinbor Patrick, Csontos Dominik, Zyen Jones – Redzic Damir, Katona Bálint, Aissa Laidouni, Hajdú Roland – Franck Boli, Roko Baturina
Gólszerzők: Uzuni (23.), Boli (73.), Laidouni (87.), illetve Sotiriou (82.)"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC