nb1.hu

Eddig egy kontinensviadalra jutott ki Wales

Egy filmsztár is magára öltötte már a sárkányos mezt.

A magyar válogatottra még egy mérkőzés vár a csoportban, a Ryan Giggs által vezetett walesi válogatott lesz az ellenfelünk.

A ,,sárkányok" becenévre hallgató válogatott 1876-ban játszotta az első mérkőzést, Skócia ellen volt a debütálás. Eddig összesen 1-1 vb-re, illetve eb-re jutottak ki. A Világbajnokságon 1958-ban szerepeltek, ekkor a negyeddöntőben búcsúztak. A walesiek egyetlen Európa-bajnoki menetelésük volt, 2016-ban bronzérmet szereztek. Többek közt olyan nagy nevek húzhatták magukra a sárkányos mezt, mint a jelenlegi szövetségi kapitány Ryan Giggs, a Guy Ritchie filmekből ismert Vinnie Jones vagy a jelenleg is aktív, a válogatott kerettel már teljes edzésmunkát végző, így minden valószínűséggel a mieink ellen pályára lépő Gareth Bale.

A jelenleg selejtezőben eddig 6 meccset játszottak, 2 győzelem, 2 döntetlen és 2 vereség fűződik a nevükhöz. Az eddig gyűjtött 8 ponttal a 4. helyen tanyáznak, két győzelemmel és a többi meccs eredményétől függően még kijuthatnak a kontinensviadalra. Szombaton Azerbajdzsánba utaznak vendégségbe, mielőtt a mieinket fogadják 19-én Cardiffban.

További program:

November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia

November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

A csoport állása:

1. Horvátország 14 pont

2. MAGYARORSZÁG 12 pont

3. Szlovákia 10 pont

4. Wales 8 pont

5. Azerbajdzsán 1 pont

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC