nb1.hu

Eb2020: Oroszország bejelentkezett

Érdekes ajánlattal álltak elő.

Alekszej Szorokin, a szentpétervári szervezőbizottság vezetője kijelentette: Oroszország szívesen megrendezné az idei labdarúgó Európa-bajnokságot, hogy a koronavírus-járvány miatt ne kelljen elhalasztani – írta meg az MTI.

"Oroszország hajlandó segíteni abban a nehéz helyzetben, amelybe a szervezők kerülhetnek" – nyilatkozta hétfőn Alekszej Szorokin.
    
A mérkőzéseket június 12. és július 12. között Budapestet, Londonban, Bakuban, Münchenben, Rómában, Szentpéterváron, Amszterdamban, Bukarestben, Bilbaóban, Dublinban, Glasgow-ban és Koppenhágában rendeznék. A 24 válogatottat felvonultató esemény 51 meccsből állna, de az európai szövetség (UEFA) kedden tanácskozik a torna elhalasztásáról.
    
"Készen állunk, hogy vállvetve küzdjünk, de először meg kell vitatnunk, milyen lenne a formátum, és hány mérkőzést rendeznének" – tette hozzá Szorokin.
    
Korábban Dmitrij Csernyisenko miniszterelnök-helyettes is hasonlóan nyilatkozott, viszont Vjacseszlav Koloszkov, az Orosz Labdarúgó Szövetség tiszteletbeli elnöke szerint az egész Európa-bajnokságot el kellene halasztani.

 

Koronavírus: az UEFA-vészforgatókönyvei – NB1.hu

 

    
Érdekesség, hogy Oroszország egyúttal hétfőn felfüggesztette a nemzetközi és korlátozta azoknak a nemzeti sporteseményeknek a megrendezését, amelyek nincsenek összefüggésben a 2020-as, tokió nyári olimpiával.
    
Oroszországban – amely a két évvel ezelőtti világbajnokság házigazdája volt – a hivatalos jelentések szerint más országokhoz képest viszonylag kevés koronavírusos megbetegedést regisztráltak.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC