nb1.hu

Eb2020: Modric dicsérte a magyar válogatottat

És a horvátok szövetségi kapitánya is.

Zlatko Dalic szövetségi kapitány és Luka Modric csapatkapitány is nagy tisztelettel beszélt a horvát labdarúgó-válogatott csütörtöki Eb-selejtezős ellenfeléről, a magyar csapatról.

 

"Fontos, hogy jól kezdjük a mérkőzést, mint Wales és Szlovákia ellen, mert akkor általában jól is végződik. A magyar csapat megmutatta erejét Budapesten, bebizonyította, hogy ha nem koncentrálunk százszázalékosan, akkor azt megbünteti" – mondta a Real Madrid aranylabdás játékmestere, aki kijelentette, mindenképpen nyerni akarnak, mert csak győzelemmel várhatnák megnyugtató pozícióból a hátralévő két mérkőzésüket.
    

A 34 éves futballista szerint a csoportból minden rivális ellen nehéz volt futballozni, nem szeretné egyik ellenfelet sem kiemelni.
    

"Nagyon örülünk, hogy újra Splitben játszunk, legjobb emlékem innen egy másik Eb-selejtező, amikor Georgia ellen hátrányról sikerült fordítani a szurkolók bíztatásának is köszönhetően. Reméljük, csütörtökön is hasonló hangulat lesz" – utalt Modric a visszatérésre, ugyanis legutóbb 2015 nyarán léptek pályára a horvátok a Poljud Stadionban, ráadásul az akkori, olaszok elleni zárt kapus találkozó nem múlt el botrány nélkül, mivel akkor a vandálok horogkeresztet égettek a gyepszőnyegbe.
    

Modric kifejtette, sérülése már a múlté és hamarosan teljesen formába is lendül, reményei szerint a magyarok ellen is sikerül betalálnia, mint hétvégén a klubcsapatában. Hozzátette, nincs rajta nyomás, pozitívan áll a találkozóhoz. Ígérete szerint mindent megtesznek annak érdekében, hogy kiszolgálják a közönséget és megszerezzék a győzelmet.    

Eb2020: a magyar válogatott várható kezdőcsapata Horvátország ellen – NB1.hu

 


    
A szakvezető hangsúlyozta, nagyon tisztelik a magyarokat, de nem kíván az ellenfél hiányzóival foglalkozni, csak saját tanítványainak játéka érdekli.
    

"Jó atmoszférára számítok, de a legfontosabb, hogy ésszel játsszunk, ne szívvel. Éppen ezért a szurkolókat is arra kérem, ne legyenek türelmetlenek, ha nem szerzünk azonnal gólt, mivel türelmes játékot várok az együttestől" – fogalmazott Dalic, akinek különösen sokat jelent a spliti visszatérés, mert a helyi Hajdukban futballozott. A tréner reményei szerint csapata képes lesz erőt meríteni abból az atmoszférából, amit majd a közönség teremt.
    

Az Eb-selejtezőcsoportjában harmadik helyen álló magyar válogatott csütörtökön 20.45-től a vb-ezüstérmes horvátok vendége lesz a spliti Poljud Stadionban. A nemzeti együttes hátránya egy pont az éllovas riválissal szemben, míg Szlovákia jobb egymás elleni eredményével előzi meg. Az ötösből – melynek még Wales és a sereghajtó Azerbajdzsán tagja – az első kettő jut ki a 12 ország egy-egy városában, köztük Budapesten sorra kerülő kontinensviadalra. A novemberre elkészülő Puskás Arénában három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek majd.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC