Eb2020: milyen szurkoló a Fradi kapusa?

Vagy szeretik vagy gyűlölik a Ferencvárost!

Forrás:

Bogdán Ádám, Dibusz Dénes sérülése miatt bekerült a Ferencváros kezdőcsapatába az utolsó bajnoki mérkőzésekre, ezeken a találkozókon meg olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány behívta az Eb-re készülő válogatott bő keretébe.

Mint ismeretes, Bogdán a Vasas neveltje, és nem is felejtette el, hogy honnan indult. Erről is nyilatkozott a Magyar Nemzetnek:

Általános vélemény szerint a Fradit vagy szeretik, vagy gyűlölik, nem igazán van helyük közömbös érzelmeknek. Ön lenne a kivétel?
Értem a kérdést. Úgy általában nem vagyok egy extrém alkat, inkább kiegyensúlyozott embernek mondanám magam. A túlzott rajongás és a gyűlölködés sem jellemző rám. Igen, a Vasashoz kötődtem, jó volt ott nevelkedni. Ennél mégis összetettebb a kérdés. A zöld a kedvenc színem, s nem csak egy éve… Ráadásul gyerekkorom meghatározó futballélménye, hogy édesapám kivitt magával a Ferencváros Ajax elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésére. Ez volt az első alkalom, amikor élőben láttam a Fradit, az ottani miliő természetesen rám is hatással volt. S hát nem csak negyedszázad alatt, az elmúlt évtizedben is nagyot változott a világ, benne a futball kultúrája. Ma már nem jellemzik a hazai meccseket sem botrányok, verekedések. A Fradi kemény magja a mai napig tekintélyes, szenvedélyes szurkolótábor, de ez már tényleg más világ.
 

Legfrissebb híreink