nb1.hu

Eb2020: megvan, mikor edz Szoboszlai a magyar válogatottal

Gazdag az amerikai bemutatkozásáról beszélt.

AZ MLSZ JELENTÉSE:

"A férfi A-válogatott ausztriai edzőtáborában tartott szerdai két edzésen Szalai Ádám és Gazdag Dániel is részt vett. A csütörtök délutáni tréningen pedig már Gulácsi Péter, Holender Filip, Orbán Willi és Szoboszlai Dominik is a pályán lesz.

Szerdán két edzést is tartott a Marco Rossi vezette szakmai stáb, ráadásul mindezt úgy tehette, hogy a már Saalfeldenbe megérkezett összes kerettag rendelkezésére állt, vagyis az egészségügyi stáb szakszerű munkájának köszönhetően Kecskés Ákos után Tóth Balázs kapus is felépült korábbi sérüléséből. Az elmúlt két nap edzésein már jóval nagyobb hangsúlyt kaptak a taktikai elemek, mint korábban.

Az Amerikai Egyesül Államokat pár nap alatt megjáró, illetve új csapatában bemutatkozó Gazdag Dániel igen gyorsan visszaállt az közép-európai időzónára, így fáradtságnak semmi nyomát nem lehetett észrevenni rajta a második edzésen sem.

– Nagyon nagy élmény volt a bemutatkozásom az MLS-ben – mondta az mlsz.hu-nak a Philadelphia Union legújabb játékosa. – Nagyon kedvesen fogadtak a klubnál, és a szurkolókról is ugyanezt tudom elmondani. A rövid időn belüli oda-vissza utazás természetesen kivett belőlem, de szerencsére jól bírtam az eddigi két edzést, bár tény, hogy estére azért elfáradtam.

A válogatott szerda délutáni edzésére ellátogattak az innsbrucki magyar konzulátus munkatársai is, akiknek köszönhetően a válogatott Ausztriába utazása és itt tartózkodása a lehető legzökkenőmentesebben történt és történik. Csütörtökön már az RB Leipzig három kerettagja és Holender Filip is megérkezik Saalfeldenbe, így a szerdai volt a felkészülés utolsó nem teljes létszámban zajló napja."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC