nb1.hu

Eb2020: döntő forduló előtt Magyarország és Wales

El kell kerülni, hogy csak matematikai esély maradjon.

Döntő forduló előtt áll a magyar és a walesi labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozat következő, csütörtöki játéknapján, ugyanis az eredmények kedvezőtlen alakulása esetén mindkét csapatnak már csak matematikai esélye maradna a kvalifikációra.

Marco Rossi harmadik helyen álló együttese akkor kerülne távol az Eb-részvétel kiharcolásától, ha kikap az esélyesebb, világbajnoki ezüstérmes Horvátország vendégeként, miközben a vele azonos pontszámmal álló Szlovákia hazai pályán felülmúlja Wales gárdáját. Ez esetben az éllovas horvátok előnye négy, a második szlovákoké három pontra nőne a magyarokkal szemben úgy, hogy mindhárom válogatottnak már csak két mérkőzése marad hátra. Ráadásul a szlovákok megelőzése – a rosszabb egymás elleni eredmények miatt – csak úgy lenne lehetséges, ha az utolsó két körben kikapnának a horvátoktól, majd hazai pályán a sereghajtó Azerbajdzsánt sem tudnák legyőzni.
    
A szigetországiak számára szintén az "életben maradás" a tét Nagyszombatban, mert vereség esetén számukra is csak matematikai esély marad az Eb-indulást jelentő első két hely megszerzésére, mivel hátrányuk hatpontosra hízna a szlovákokkal szemben.
    

Amennyiben viszont Wales begyűjti a három pontot, teljesen nyílttá válna a küzdelem a csoport második helyéért, mert – a magyarok spliti vereségével számolva – három kilencpontos csapat lenne a horvátok mögött. A magyarok esetleges bravúros szereplése pedig azt jelentené, hogy Dzsudzsákék előnyből várnák a hajrát. A nagyszombati döntetlen mind Wales, mind Magyarország számára reális esélyt hagyna a kijutásra abban a reményben, hogy a horvátok novemberben hazai pályán is felülmúlják a szlovákokat, s így akár a záró játéknapon a Wales-Magyarország találkozó dönthetne a kijutásról.
    

Az ezúttal szabadnapos azeriek már matematikailag sem végezhetnek az első két helyen.

Eb-selejtezők, E csoport, 7. játéknap:
csütörtök:

Horvátország-MAGYARORSZÁG, Split 20.45
Szlovákia-Wales, Nagyszombat 20.45

A csoport állása:
1. Horvátország  5  3  1  1  10- 5  10 pont
2. Szlovákia     5  3  –  2   9- 7   9
3. Magyarország  5  3  –  2   7- 6   9
4. Wales         4  2  –  2   4- 4   6
5. Azerbajdzsán  5  –  1  4   5-13   1
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.

Korábbi eredmények:
1. játéknap (március 21.):

Szlovákia-MAGYARORSZÁG 2-0 (1-0)
Horvátország-Azerbajdzsán 2-1 (1-1)
    
2. játéknap (március 24.):
MAGYARORSZÁG-Horvátország 2-1 (1-1)
Wales-Szlovákia 1-0 (1-0)
    
3. játéknap (június 8.):
Azerbajdzsán-MAGYARORSZÁG 1-3 (0-1)
Horvátország-Wales 2-1 (1-0)
    
4. játéknap (június 11.):
MAGYARORSZÁG-Wales 1-0 (0-0)
Azerbajdzsán-Szlovákia 1-5 (1-3)
    
5. játéknap (szeptember 6.):
Wales-Azerbajdzsán 2-1 (1-0)
Szlovákia-Horvátország 0-4 (0-1)
    
6. játéknap (szeptember 9.):
Magyarország-Szlovákia 1-2 (0-1)
Azerbajdzsán-Horvátország 1-1 (0-1)

    
A csoport további programja:
október 13.
:
MAGYARORSZÁG-Azerbajdzsán, Groupama Aréna 18.00
Wales-Horvátország, Cardiff 20.45
    
november 16.:
Azerbajdzsán-Wales, Baku 18.00
Horvátország-Szlovákia, Rijeka 20.45
    
november 19.:
Wales-MAGYARORSZÁG, Cardiff 20.45
Szlovákia-Azerbajdzsán 20.45
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC