Eb2020: Cristiano Ronaldo a magyar szurkolóknak is üzent - reakciók

Óriási dicséretet kapott a magyar válogatott a portugál szövetségi kapitánytól.

Forrás:

Megtartotta hétfői sajtótájékoztatóját a portugál válogatott, akik kedden 18 órától a magyar válogatott vendégeként lépnek pályára a Puskás Arénában az Európa-bajnokság F-csoportjának nyitányaként. 

Először a Juventus világklasszisát, Cristiano Ronaldót kérdezték az újságírók. A 36 éves játékos minden kérdésre készségesen válaszolt. 

"Legszívesebben elöl szeretek játszani, de ott lépek pályára, ahol a legjobb a csapatnak, ahol a legjobban segíteni tudok - hogy ez pontosan milyen posztot jelent, az ebből a szempontból nem a legfontosabb. legfontosabb a győzelem, a csapatom segítése. Nem foglalkoztat különösebben az a rekord, hogy ez lesz az ötödik Eb-m, a cél a győzelem, és az, hogy megvédjük a címünket. A csapatunk készen áll, keményen dolgozunk a legelső edzésünk, egészen pontosan május 27-e óta. Remélem, kedden jó lábbal kelünk fel és jól kezdünk. Fontos lenne sikerrel indítanunk. Nem foglalkozunk a külvilággal, a koronavírussal sem - noha nagy kár, hogy Joao Cancelo pozitív, és belefáradtunk ebbe a nehéz helyzetbe, mint mindenki. Sok játékosnak ez lesz az első Eb-je, koncentrálunk, kívülről semmi nem zökkent ki minket. 

A meccs után tudom majd pontosan elmondani, milyen ez a magyar válogatott. Kemény, szervezett játékot játszanak, ráadásul otthon lépnek pályára, de ez a foci, fel kell készülnünk bármire. A szurkolók velük lesznek, de nekünk is nagyon jó az érzés, hogy ismét nézők előtt játszunk. S hogy milyen az, hogy telt ház lesz? Tökéletes! Bárcsak minden helyszínen az lenne és bárcsak mindig telt ház előtt játszhattam volna az utóbbi időben. Nagyon jó érzés lesz a nézőknek, a játékosoknak, kívánom, hogy mindenki élvezze a pillanatot! 

 

Egyéni szinten jelenleg nem foglalkoztat a jövőm. Ha 18-19 éves lennék, talán lennének álmatlan éjszakáim, de 36 évesen, bármi is történik majd, jól fog esni, függetlenül attól, hogy maradok a Juvéban vagy eligazolok. Ez lesz az ötödik Eb-m, de olyan, mintha az első lenne.

Azt is aláírnám, hogy kedden veszítünk és utána mégis Eb-t nyerünk. 

 

Fiatal a csapatunk, bízom abban, hogy jó tornánk lesz, álmodozunk. Hatalmas lehetőségek vannak a csapatban, a játék alapján tudjuk meg, hogy jobbak vagy rosszabbak vagyunk, mint öt éve. Személyesen én nem vagyok az a játékos, aki mondjuk 2016-ban voltam, folyamatosan változunk. A legintelligensebb dolog az alkalmazkodás, az érés, én is sokkal érettebb vagyok, a számok pedig magukért beszélnek. 18 és 36 éves korom között ugyanazon a szinten maradtam, mindig képes voltam győzni klubszinten is."

Fernando Santos szövetségi kapitány a magyar válogatottat is jócskán dicsérte.

"Ami eddig történt a magyar válogatott ellen, az mind múlt, más évek, más játékosok, minden más. Ami fontos, az az, hogy hogyan játszik a magyar csapat, hogy hogyan játszott Lengyelország ellen, hogyan játszott Írország ellen.

Szerettem volna megérteni, mik az erős pontjaik, a hibáik. Meghallgattam Marco Rossit és Nagy Ádámot is, nehéz meccs lesz, kétség sincs afelől, hogy a legjobbunkat kell játszani. Rossi azt mondta, nagyon jól szervezett csapatot alkotnak, és ez valóban így van, hisz szenvedélyesek, 110%-ot nyújtanak. Ebben talán nincs is jobb náluk. A minőség önmagában nem tud meccset nyerni: ha szenvedélyesebb, jobban szervezett egy csapat, akkor azzal nincs mit kezdeni. Tudom, hogy keményen fognak kezdeni, nem a védekezésre fognak koncentrálni, minden fegyverüket be fogják vetni ellenünk. Hátulról indítanak támadást, nem operálnak nagy beívelésekkel, előreívelésekkel, a középpályán fiatal játékosaik vannak, akik nagyon jól játszanak, a két elöl helyezkedő játékosuk szintén nagyon jó. Nagy nagyon jó játékos, jól mozog előre. Mindent meg fogunk tenni, hogy megakadályozzuk őket a gólszerzésben.

 

Mindig úgy játszottunk a '16-os Eb előtt, hogy haza akarjuk hozni a kupát, közel voltunk hozzá sokszor, mindig szerettünk volna nyerni, de sosem sikerült. Öt éve ez összejött, ez már más felállás lesz most, de ugyanolyan kedvvel, hévvel akarunk játszani, mint mindig. Most azt gondoljuk, hogy megvan minden bennünk, hogy ismét nyerjünk. Erős ellenfeleink lesznek, 7-8 csapat is esélyes a végső győzelemre, sötét lovak is vannak, 2004 is felsejlik. A különbség, hogy mi vagyunk a címvédők. Minden egyes játékos fontos a csapatomban, nem az egyének döntenek. Nincsenek egyéni trófeák: ha egyvalaki nyer, mindannyian nyerünk.

A 12. játékos inkább a magyarok oldalán lesz most, a portugál szurkolóknak üzenem: úgy gondolom, hogy ugyanakkora, vagy még több esélyünk lesz megnyerni az Eb-t, mint öt éve volt. Mindig segítenek nekünk, mi pedig mindent bele fogunk adni. Szeretnénk nagy örömöt szerezni nekik!"

Eb2020: a Magyarország-Portugália várható kezdőcsapatai - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink