nb1.hu

Eb2020: a magyar válogatott kerettagja lett a legjobb a Nemzeti Sportnál

Méghozzá a kapusok rangsorában.

ÍME, A PUSKÁS AKADÉMIA HIVATALOS BEJELENTÉSE:

,,Huszonhárom éves hálóőrünk lett az OTP Bank Liga 2020/21-es szezonjának legjobb kapusa a Nemzeti Sport osztályzatai alapján.

Minden szempontból remek évadot tudhat maga mögött Tóth Balázs. Ifjú kapusunk 2020. március 14-én, Mezőkövesden mutatkozott be az NB I-ben, s azóta mindössze három találkozón nem az ő nevével kezdődött a Puskás Akadémia FC összeállítása – ősszel koronavírus-fertőzés miatt az első két fordulóban, illetve a zárómeccsen, a Budafok ellen kisebb sérülése okán kellett átadnia a helyét a szintén igen tehetséges Auerbach Martinnak.

„Balu” a tavaszi szezonban zsinórban produkálta a nagyobbnál nagyobb védéseket, volt úgy, hogy egymás után három fordulóban az ő hárítását találták a legszebbnek. Teljesítményére a szövetségi kapitány is felfigyelt, és meghívta a világbajnoki selejtezőkre, illetve az Európa-bajnokságra készülő bő keretbe is.

A produktum nemcsak Marco Rossi (bekerült a magyar válogatott bő keretébe – a szerk.), hanem a Nemzeti Sport újságíróinak elismerését is kivívta, osztályzatai alapján Balázs lett az OTP Bank Liga 2020/21-es idénynek legjobb kapusa.

„Nagyon jól esik, hogy engem választottak a legjobbnak, ugyanakkor óriási meglepetésként ért, nem számítottam rá. Pozitív gondolkodású ember vagyok, akit minden elismerés még jobb teljesítményre sarkall. Most azon dolgozom, hogy hamarosan a válogatott edzőtáborában is meg tudjam mutatni: érdemes vagyok arra, hogy bekerüljek Európa-bajnoki keretbe” – nyilatkozta a hír hallatán honlapunknak saját nevelésű hálóőrünk."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC