nb1.hu

Eb 2020: távozott egy edző a magyar válogatottól – Rossi reakciója

Cserébe érkezett egy játékos.

AZ MLSZ JELENTÉSE:

"Mozgalmasan telt a férfi A-válogatott szerdai napja. Gazdag Dániel csatlakozott a Telkiben készülő csapathoz, Giovanni Costantino pedig – akit kedden neveztek ki az MTK Budapest új vezetőedzőjének – távozott a nemzeti együttes stábjából. Marco Rossi elmondta, így mindenki maximálisan az előtte álló feladatra koncentrál.

Megtiszteltetés érte a válogatott stábtagját, hiszen Giovanni Costantinót az OTP Bank Ligában a hetedik helyen záró MTK Budapest csapata kinevezte vezetőedzőjének. Rövid egyeztetést követően Marco Rossi szövetségi kapitány és eddigi pályaedzője közösen úgy határozott, hogy utóbbi elhagyja a Telki edzőtábort, és teljes mértékben új feladatára koncentrál.

MTK: a magyar válogatottól érkezett az új vezetőedző – NB1.hu

 

– Vezetőedzői munkát végezni hatalmas feladat, éppen ezért teljes embert kíván – fogalmazott Marco Rossi. – Saját tapasztalatból tudom, hogy folyamatos munkával és figyelemmel jár a tisztség. Ezért úgy döntöttünk, hogy Giovanni ma elhagyja az edzőbábort. Neki is jobb, ha már most teljesen az új, nagy kihívást jelentő feladatára tud koncentrálni, a válogatott számára pedig elengedhetetlenül fontos, hogy minden stábtagunk száz százalékosan a munkájára összpontosítson ebben a rendkívül fontos időszakban. Giovanninak, aki részese volt a válogatottal eddig elért sikereinknek, köszönjük eddigi munkáját, és sok sikert kívánunk neki az MTK Budapest vezetőedzőjeként.

A kék-fehérek új vezetőedzője úgy véli, a döntéssel az MTK Budapest és a válogatott is jól jár, illetve megköszönte a közös munkát Marco Rossinak és a válogatottnak.

– Óriási lehetőség számomra, hogy az MTK Budapest bizalmat szavazott nekem vezetőedzőként. A mostani döntésből az MTK és a válogatott is profitál, hiszen én is teljes erőbedobással az új feladatomra tudok koncentrálni, és a válogatott is kizárólag az Eb-felkészülésre fókuszáló stábbal készülhet az előtte álló fontos feladatokra. Jelenleg ezzel tudom a legjobban segíteni leendő klubomat és a nemzeti együttest is. Köszönöm Marcónak, a teljes stábnak és a játékosoknak az együtt töltött időszakot, és természetesen hihetetlenül szurkolni fogok nekik az Európa-bajnokságon és a vb-selejtezőkön is – így Constantino.

A délutáni, szakadó esőben megtartott edzés levezénylésében Costantino már nem is vett részt, Gazdag Dániel, aki pár napja szerződött az MLS-ben szereplő Philadelphia Unionhoz, azonban együtt edzett a csapattal, mivel amerikai vízuma még nem érkezett meg, így egyelőre nem utazott el új csapatához orvosi vizsgálatra. A szakmai stáb tagjai igen kemény edzést tervezett a szerdai napra, ám végül a keddi tréning adatait látva úgy döntöttek, hogy kevésbé megerőltető edzést vezényelnek, mivel ebben az időszakban nagyon fontos, hogy a játékosokat ne terheljék túl, hiszen az sérüléshez vezethetne.

Csütörtökön tovább bővül majd a keret, a két Törökországban játszó csapattag, Szalai Attila és Varga Kevin is megérkezik Telkibe."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC