nb1.hu

Dzsudzsáknak nagyon rossz volt, Szalai is elemzett

Értékelt a válogatott két csapatkapitánya.

A keretbe visszatért csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs leszögezte: nagyon rossz volt az elmúlt két hónapot úgy megélnie, hogy a televízión keresztül, kívülről kellett követnie a csapatot.
    
"Megmondom őszintén, hogy izgultam, és örülök, hogy újra megélhettem azt a döbbenetes érzést, hogy milyen válogatottnak lenni" – fogalmazott. Mint mondta, tervszerűen ment minden, az eredmény is úgy alakult, hogy könnyebb volt beszállnia 1-0-s vezetésnél.
    
"Újraértékelődött bennem, hogy ez mekkora dolog, s mekkora hiányt tud jelenteni az ember életében, aki hozzászokott tíz éven keresztül" – fejtette ki. – "Hálás vagyok, hogy ennyi évet és meccset pályán tölthettem, én mindig tűzön-vízen keresztül mentem a válogatottért" – érétkelt.
    
Elmondta azt is: annak ellenére, hogy nem volt telt ház a Groupama Arénában, fantasztikus hangulat volt a stadionban: "Hangorkán fogadott, ami magával ragadta az embert, ez semmihez nem hasonlítható, köszönöm a szurkolóknak."
    
Elárulta, a Marco Rossi szövetségi kapitány vezette stábban és a keretben felszabadult légkör, megadják a szabadságot az embernek, és mindenki tudja a dolgát.
    
Hangsúlyozta, kellett a jó eredményhez az ötödik percben Dibusz Dénes védése az észtek szögleténél.
    
"Nélküle ez a meccs nem úgy alakult volna, ahogy. Hála istennek jól szállt be és feldolgozta azt, hogy egyik napról a másikra kellett kezdőként játszania" – utalt arra, hogy a kezdő kapus Gulácsi Pétert egy nappal a mérkőzés előtt vírusos gyomorrontás döntötte le a lábáról.
    
Szót ejtett arról is, hogy 97. válogatottbeli fellépésével már harmadik az örökrangsorban, holtversenyben Gera Zoltánnal. Elárulta, a stáb tagjaként dolgozó korábbi csapattárs hívta fel a figyelmét csütörtök reggel, hogy be fogja érni őt.
    
A második gólt szerző Szalai Ádám úgy vélte, jól működött a letámadásuk, s főleg a második félidőben már ők tudták begyűjteni a labdát az észtek előreívelései után, a védekezés is jól működött, s így több helyzetet is ki tudtak alakítani.
    
"Az első szögleten kívül, amit a Dénes megfogott, kezünkben tartottuk a mérkőzést" – fogalmazott.
    
"Akkor lesz nagyobb jelentősége és igazi értéke ennek a sikernek, ha vasárnap a finneket is le tudjuk győzni. Én minden energiámat abba fektetem, hogy két egymás utáni hazai mérkőzésen győzelmet tudjunk aratni" – fejtette ki.
    
A magyarok a már biztos csoportgyőztes, és így feljutott finneket fogadják vasárnap a zárófordulóban, 20.45 órakor a Groupama Arénában.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC