Dzsudzsákékat is maga mögé utasította már Szoboszlai Dominik

A mértékadó Transfermarkt.de adatai alapján elképesztő ütemben nő az RB Salzburgban egyre több lehetőséget kapó Szoboszlai Dominik értéke.  Január 19-én még „csak” 2 millió euróra taksálták a játékost, egy éve pedig 1 millióra, most viszont már 5 millióra (1.6 milliárd Ft.) nőtt ez az összeg. Ezzel a 3. legértékesebb magyar játékos. Mindössza Willi Orbán (15 millió) és Gulácsi Péter (10 millió) előzik meg. Viszont maga mögé utasította a Kádár-Nikolics-Sallai triót (4.5 millió), és a Szalai-Dzudzsák duót is (3.5 millió).
 
Úgy lehet igazán érzékeltetni, hogy mekkorát is nőtt valójában a játékos ára, ha megjegyezzük, hogy a Salzburg 500 ezer euró környékén fizetett érte, azaz legalább meg tízszerezte értékét. Sajtóinformációk szerint egyébként egy 15 milliós kivásárlási ár van a tehetség szerződésében, így nem valószínű, hogy becsült értékéért cserébe megválna tőle klubja.
 
Ezzel az 5 milliós értékkel, egyébként bekerült a világon is az első 1500-ba, míg az osztrák liga 7. legértékesebb játékosának tartják. Előtte csak csapattársai állnak. Valamint korosztályában ezzel elérte a 20. helyet, melyben olyan játékosok állnak előtte, mint a Dortmundban sztárrá váló Jadon Sancho (80 millió), a Realba berobbanó Vinícius Jr. (70 millió), vagy épp a Juventusban játszó Moise Kean (15 millió).
 
Korábban már azt is felvetették, hogy akár a Juventus, a Bayern München vagy az Inter is lecsapna rá, legutóbb pedig azt szellőztette meg az olasz sajtó, hogy Carlo Ancelotti is kinézte magának az Európa-ligában pont ellenük gólpasszal debütáló fiatalt. Az biztos, ha félévente valamivel több mint megduplázza értékét, hamarosan mélyen a pénztárcájába nyúlhat valaki, hogy megszerezze.
 
– Nagyon megtisztelő, hogy a Juventust, a Bayern Münchent és az Intert is szóba hozzák velem, de egyelőre a mostani csapatomra koncentrálok, nem foglalkozom azzal, hogy milyen pletykák keringenek az esetleges eligazolásommal kapcsolatosan. Megvannak a céljaink a Salzburggal, előbb nyerjük meg a bajnokságot, most ez a legfontosabb – oszlatta el nemrégiben Szoboszlai a pletykákat.  

Legfrisebb híreink