nb1.hu

Dzsudzsák üzent az őt kritizálóknak

A koráról is beszélt.

Mint ahogy arról beszámoltunk, a DVSC 3-3-as döntetlent játszott szombaton a Paks otthonában az NB I 3. fordulójában. 

A mérkőzésen gólt és gólpasszt jegyzett a debreceniek csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs, aki a lefújás után az M4 Sport kameráin keresztül üzent az őt kritizálóknak.

"Mindig próbálok rácáfolni azokra, akik már rég vissza szerettek volna vonultatni. Nyilván szembesülök azzal, hogy kinek mi a véleménye, ezekre soha nem adtam. Az NB II-őt is becsülettel végigcsináltam. Amit ígértem, amikor hazajöttem, hogy megnyerjük a bajnokságot, sikerült. Valamint most is azt, hogy az NB I-ben nem olyan csapat szeretnénk lenni, amelyik beáll és várja a túlélést, ezzel szeretne bennmaradni. Igenis focizni szeretnénk. Ennek alappillére szeretnék lenni. Mint csapatkapitány ehhez hozzá kell járulnom góllal, gólpasszokkal, pályán kívüli tettekkel. Ahogy szokták mondani, a kor az csak egy szám. Amíg jól érzem magam, meg profi az ember, addig tudok segíteni a csapatnak. És abszolút azt érzem, nem kifelé lógok ki."

A DVSC szombaton a ZTE ellen folytatja a bajnokságot.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC